default_mobilelogo

A balatonboglári evangélikusok a többi déli parton lévő településhez hasonlóan Kötcse gondozásában álltak 1938-ig. 1939-ben létrejött a Balaton-délvidéki missziói egyházközség, ebben az időben ugyanis rendkívül kevés evangélikus élt a Balaton partján, ők is szétszórva a különböző településeken. A gyülekezethez összesen három város és 10 község tartozott. 1856-ban megépült a boglári vörös-kápolna, mivel evangélikus földesúr építtette, eleinte ők használták, majd a katolikus Gaál család kezébe került, de megengedték, hogy évente egyszer, Úrnapján az evangélikusok is használhassák. 1947-50-ig szüneteltek az úrnapi istentiszteletek, majd ezután egészen 1962-ig nemcsak évente egyszer, hanem a nyári időszak minden vasárnapján tartottak istentiszteletet itt. 1962-ben az állam kezébe került a kápolna, ezért ettől kezdve egészen a mai templom felépüléséig a reformátusok templomát használták, a bibliaórákat pedig az Ittzés-házban tartották meg.

A boglári templom felépülésének nagy patrónusa volt Madarász István lelkész, aki még 1996-os nyugdíjazása után is vállalta az építkezés felügyeletét, lebonyolítását. 1995-ben kezdték el építeni, és 1999-ben lett kész. D. Harmati Béla szentelte fel 1999. május 22-én. Tervezője Nagy Tamás Ybl-díjas építész. A parókia 2000-ben lett kész. A templom organikus stílusú, melyen jól megfigyelhetőek a természetes formák, a természetes anyaghasználat (fa, terméskő). Elhelyezés szempontjából rendkívül előnyös helyen, a hegy lábánál, a Várdombon, erődítményszerű teraszon áll, s helyzete, természet-közelisége kiváló lehetőséget nyújt, hogy a turisták kirándulás közben megtekintsék. Az ovális alaprajzú templomhoz a fölfelé szűkülő, hengeres alaprajzú, 32 méter magas torony, illetve a kiszolgáló helyiségek és a gyülekezeti terem csatlakozik. A torony világítótorony jellege a templomnak a világ felé közvetített üzenetét szimbolizálja. Mint ahogy Jézus is a világosságot hozta el a világba, úgy a templomnak is ez a szerepe a Balaton partján.

Belsejébe nagy, egybefüggő, körbefutó ablakfelület engedi be a fényt, ezáltal rendkívül kellemes, a természettel összhangban lévő, világos tér jön létre. Az ablakokon keresztül a gyülekezet a szép természeti környezet nyugalmat árasztó szépségét láthatja. A világosságot fokozza a berendezés világosbarna színe. A tér fölé faszerkezetes, ovális kupola borul. Az oltár – az új törekvések módja szerint – a hívekkel szemben áll, tehát az úrvacsorai liturgia közben a lelkésznek nem kell hátat fordítania a híveknek. Tőle balra szószék, jobbra pedig keresztelő medence és zongora áll. Az oltár fölött hatalmas méretű, modern formájú kereszt látható. A padokban 70 ülőhely van, ami a templomban lévő székekkel együtt kb. 90-re bővül.

A torony felőli oldalon karzat emelkedik, rajta az 1 manuálos, 4 regiszteres kicsiny, villanymotoros orgona. Paulus Frigyes budaörsi orgonaépítőnél készült 2001-ben, adományozta a Magyarországi Evangélikus Egyház. A karzatról csigalépcsőn lehet feljutni a toronyba, ahol két harang függ. Közülük a nagyobbik 400 kg-os, 1999-ben készült Gombos Miklós műhelyében Őrbottyánban. A kisebbik 250 kg-os, származása ismeretlen.