"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fil 2,5-8)

Talán tíz évvel ezelőtt készítettem ezt a portrét a nagybetűs ELSŐRŐL. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt….
A régi falusi kertekben általában 3-féle rózsa virított: sárga, piros, és rózsaszín. Jellemzően teahibridek, a hosszúszárú, vázában sokáig virító, tartósan illatozó szépségek. Tagadhatatlanul szépek, én mégsem szerettem őket. Elnézve a nyurga töveket, a túl szép, túl büszke, túl tökéletes virágokat, a mindig ugyanolyan sziromformát, akkor még biztos voltam benne, hogy sosem leszek rajongója a virágok királynőjének.
Aztán jött az ELSŐ, az "Eden" és vele együtt a romantikus, nosztalgikus rózsák iránti szenvedélyem. Robusztus bokrok, melyet szinte ellepnek a tömvetelt virágfejek. A pasztell számtalan árnyalatával egészen az éden kertjébe repítenek: fakó, fáradt rózsaszínek, mosott lilák, sápadt barnák, tűzpirosak, krémek, burgundi vörösek… a tökéletes szépségek és ennek ellenére mégis végtelenül szerények. Lenne okuk büszkélkedni, páratlanul sokfélék és mindegyik más...formára, színre, habitusra, illatra, ám ahelyett, hogy büszkén a magasba emelnék a virágfejeiket szerényen lehajtják, mintha bókolnának a világ és minden lakója előtt.
Pál apostol erre az alázatra figyelmeztet bennünket Krisztus példáján keresztül, aki mindenben tökéletes volt: szavaiban, cselekedeteiben, jóságban, igazságban. Mindenkinél hatalmasabb volt, és mégis alázatosabb bármelyikünknél. Még ebben is tökéletes tudott lenni. Ahelyett, hogy az Isten fiához méltón a magasba emelte volna a fejét, némán, békességgel fogadta el a szenvedést. Nem ő, hanem a rábízottak voltak az igazán lényegesek: az életük, üdvösségük. Az enyém, a tiéd, mindannyiunké.
Ez az indulat legyen bennünk mondja az apostol, mert tudja, hogy az ember gyenge, esendő, olyan sokszor átlépi a határt a szeretet és a büszkeség, az alázat és a gőg között. Nem vagyunk tökéletesek, ebben sem. A hiúság emberi gyengeségünk, amellyel kivétel nélkül mindannyian megkísértetünk. Krisztus alázatos engedelmessége és feltámadása, a húsvét öröme erőt adhat nekünk ahhoz, hogy ne a földiekre hanem az eljövendőre tekintsünk. Egyedül az Istennek akarjunk megfelelni, mert Ő az egyetlen, aki mérlegre tudja helyezni a szívünket, aki ismeri a gondolatainkat és mindazt, amit a lelkünkben hordozunk. Nem földi haszonban, dicsőségben, jutalomban kell bíznunk, hanem abban a kegyelemben, amely a hibáink ellenére is hordoz, vezet bennünket minden nap, egész életünkben. Ámen