"Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét." (Gal 6,2)

300.
Kimondva a számot sokaknak talán az első ami eszükbe jut, a jellegzetes képvilágú film Gerard Butler főszereplésével. A thermopülai csatát jeleníti meg, 300 spártai harcos heroikus küzdelmét a perzsa birodalom túlerőben lévő, több százezres seregével szemben. A thermopülai szoros, a keskeny átjáró az egyetlen, ahol betörhet a sereg. Ezt kell védeni mindenáron. Még akkor is, ha fogytán van az erő, ha kilátástalannak tűnik a küzdelem. Védekezni akkor is, ha tudják, ezt a csatát veszteségek nélkül nem nyerhetik meg.
300. Kimondtam, és eltettem a varrógépet. Ennyit tudtam tenni, ennyi maszkot tudtam varrni Boglárnak. Rajtam kívül pedig még sokan tettek és tesznek azért, hogy védjük egymást, a családunkat, városunkat, magunkat, hogy felkészüljünk arra a küzdelemre, amelyben már most érezzük, hogy lesznek veszteségeink, hogy csak fájdalmas győzelmet arathatunk, de egyet már tudunk, mert megtapasztaltunk: ebben a helyzetben nemcsak magunkra, hanem egymásra is számíthatunk.
Egymás terhét hordozzátok, mondja az apostol. Az elmúlt néhány hétben több olyan összefogásnak lehettünk tanúi szerte az országban, amely azt gondolom, megerősít bennünket abban, hogy nem győzhet le bennünket végleg a rossz, hogy együtt, egymás terhét hordozva tudunk küzdeni, készülni, akár győzelmet aratni is azzal a jóval, ami kivétel nélkül ott van mindannyiunkban.
A jóban, a békességben, a nyugalom idején, a gyarapodásban, annyira elbizakodtunk, hogy azt gondoltuk, nincs szükségünk másokra. Egyedül, csak magunkért és magunkban próbáltunk boldogulni kisebb vagy nagyobb érdekek mentén. Aztán hirtelen ránk zúdul a nyugtalanság, a még mindig ismeretlen, bizonytalan aggodalom. Még mindig nem tudjuk mikor és hogyan tör ránk, nem tudjuk milyen erővel robban be a nyugodt életünkbe, de egy dologra talán már rájöttünk mindannyian: együtt kell törekednünk és megtennünk a jót, egymás mellett kell állnunk, felemelnünk, segítenünk, hordoznunk a másikat. Türelemmel, önzetlen szeretettel.
Számomra a 300 és vele együtt az utolsó maszk amit megvarrtam, ennek az összefogásnak a jelképe. Annak, ami az elmúlt hetekben akár itt a városunkban megmutatkozott. Olyan egyszerűen, szinte magától értetődő természetességgel történt mindez, hogy talán bennünk sem tudatosult igazán, mekkora értéke van, az önzetlenség és az egymásra figyelés erejének. Jó lenne minden egyes napon megtapasztalni, hogy képesek vagyunk félretenni érdeket, politikát, vallást, származást a közösségért, a közös célért, egymásért, településeinkért.
Miközben a templomaink kiürültek és a gonosz arra számított, hogy elválaszt bennünket a hittől, az Isten házától, mi a szívünkben elkezdtünk új templomokat építeni. Sokkal fényesebbet, dicsőségesebbet mint bármelyik kőből épült hajléka az Istennek, mert tudtuk egymás terhét hordozni és hordozzuk azóta is: egymás félelmét, reménységét, örömét és bánatát... így töltjük be mindennél tökéletesebben Krisztus törvényét.
Áldja meg az Úr a jót, amit elkezdett bennünk. Adja nekünk az Ő lelkét, hogy egyek legyünk és maradjunk a szeretetben most, és minden időben. Ámen.