default_mobilelogo

Napi falat

2020. június 1., Pünkösdhétfő

"Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1 Pét 4,8)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1Jn 1, 9)

 

"Beszélnünk kell!" Ó, Istenem, hányszor hallottam ezt a mondatot, és hányszor kívántam, hogy inkább ne történjen meg ez a beszélgetés! Emlékszem, ahogy a mondat hallatán gyerekként görcsbe rándult a gyomrom... a forró és a hideg veríték szinte egyszerre öntött el. Tudtam, hogy ólomsúlyú szavak jönnek, nemszeretem pillanatok, mert valamit elrontottam, hibáztam, a számonkérés ideje van, amikor már nincs mit tagadni, csak lehajtott fejjel vállalni a következményt. Emlékszem, gyerekként hányszor ültem lehajtott fejjel, és emlékszem a tizenévesen nagy szerelmemre, aki ezzel kezdte az utolsó beszélgetést.
"Anya, beszélnünk kell!" Ült mellém a nagylányom. Az érzés felnőttként is ugyanolyan nyomasztó. "Figyelj anya!" (Kérdőn nézek rá, várom a "bűnlajstromom".) "Ha órám van, légyszi ne gyere be a szobába, főleg ne háromszor egymás után! Ha véletlenül mégis bejössz, ne kérdezd meg, hogy ki az a nagyorrú, főleg, ha be van kapcsolva a mikrofon!"
A kérés jogos, figyelmetlen voltam, észre sem vettem, hogy fontos tennivalója van, ahol nekem semmi keresnivalóm nincsen. Digitális oktatás és az online órák velejárója, hogy egy kicsit mindenből részesül a család.
Utólag büszke voltam a lányomra és a jól ismert mondatra: "Beszélnünk kell! " Őszintén leült, nyíltan elmondta ami bántotta és rosszul esett neki. Mindezt úgy, hogy cseppet sem volt bántó, tiszteletlen, hanem igyekezett a humor szeretetébe csomagolni a kérést. Nincs félreértés, nincs túlgondolás, bántódás, csak az egymás közötti tisztelet és szeretetteljes figyelmeztetés.
Sokszor nem is értjük, hogy a szavainkkal vagy éppen hallgatásunkkal mennyit ártunk egymásnak. Mennyire félünk őszintének lenni egymással: inkább kibeszélünk, háta mögött mással beszélgetünk, vagy egyszerűen hallgatunk és hátat fordítunk, büszkeségből, dacból vagy egyszerűen azért, mert kerülni akarjuk a kellemetlen "Beszélnünk kell!" helyzeteket. Ha mégis, akkor a szavainkkal szúrunk, vágunk, sebet ejtünk, kaszabolunk vakon vagdalkozva sokszor még akkor is, ha szeretünk, tisztelünk valakit.
Pedig szükségünk van az ilyen helyzetekre, hogy felszínre kerüljön mindaz, ami a mélyben fortyog. Szükségünk van arra, hogy elmondjuk mi az ami bánt, ami rosszul esik és arra is, hogy tudjuk, mit érez a másik, milyen hibát vétettem, hol és mivel bántottam akár észrevétlenül.
"Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely." (Szabó Magda)
"Beszélnünk kell!" Szólított meg néhány álmatlan éjszaka után az Isten. Rég nem beszélgettünk szemtől szemben. Őszintén, képmutatás, titkolózás nélkül. Ő ugyan mindenről tud anélkül, hogy megszólalnánk, de időnként megállít, leültet, nemegyszer úgy, hogy a padlóra kerülünk és nem szól, csak vár... vár, hogy mi mondjuk ki, hogy bevalljuk a bűneinket, az elhibázott, eltévedt utainkat, a szavakat amiket nem tudtunk szeretetbe csomagolni, félelmeinket, aggodalmunkat, mi mondjuk ki a szavakat, amik nehéz súlyként húzzák lelkünket a mélybe. Ezt a beszélgetést előbb vagy utóbb, egyszer mindannyian átéljük. Talán leginkább akkor, amikor minden amiben vakon bíztunk, összedől, mint egy kártyavár. Minden, amit reméltünk, amiben bíztunk semmivé lesz, mert nem biztos alapra csupán emberire építettük. Amikor a fajdalom, kétség legjobban gyötri a lelkünket, az Isten leül mellénk és féltő aggodalommal szólít meg, hogy "Beszélnünk kell!" Eszünkbe juttat mindent, a hibáinkat, tévutakat, mégsem bántón, hanem szeretettel, szelíd derűvel. Nem bántani akar, csupán emlékeztetni arra, hogy mindig velünk van. Történjen bármi az életünkben, mindig az övéi vagyunk. Ha megtapasztaljuk ezt a feloldozó, tisztító beszélgetést, egyszerre szabadulunk fel a lelkünk minden terhétől.
"Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket," új életet és kegyelmet ad, lehetőséget, hogy egészen újat kezdjünk Rá tekintve, de cseppet sem tökéletesen, engedi, hogy döntsünk, cselekedjünk és bízik abban, hogy jobban fogjuk majd tenni, mint azelőtt. Ha mégis tévútra jutnánk és a vesztünkbe rohannánk újra megállít és újra megszólít: "Beszélnünk kell!" Ez az igazi szeretet, ez a kegyelem: a bűnbocsánat, a lehetőség az új kezdetre akár minden nap, egész életünkben. Ámen