default_mobilelogo

Napi falat

2020. június 1., Pünkösdhétfő

"Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1 Pét 4,8)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… Mindnyájan megteltek Szentlélekkel…" (Apcsel 2, 1,4)

 

Ötven nap, ötven "Napi falat". Amikor március közepén egyértelmű lett, hogy bizonytalan ideig bezáródnak a templomajtók a közösségi alkalmaink előtt, az ország különböző pontjain több száz lelkész, igehirdető próbálta megtalálni a lehetőséget, hogy továbbra is az ige hirdetője, ne csak hallgatója legyen. Élő közvetítések, online Istentiszteletek, videós bejelentkezések, tanúskodnak arról, hogy a szükségben milyen kreatív tud lenni az ember, de hitelessé csak akkor tud válni, ha továbbra sem szerepet játszik, hanem megtalálja benne saját magát habitusa, személyisége szerint. Az biztos, hogy ez nem az én világom. Számomra idegen a helyzet, hogy nem arcoknak, hús-vér embereknek, hanem csak egy kamerának beszélek. Így jött a "Napi falat" gondolata, ami ahhoz kevés, hogy jóllakjunk, hogy pótolja a templomi közösséget, de a kevés is elég lehet ahhoz, hogy megtartson, átsegítsen addig a napig, amíg újra találkozunk.
Meddig kell vajon kitartanunk? Március 16-án ez a kérdés foglalkoztatott sokakat. Meddig kell bezárkóznunk, meddig kell félelemben, bizonytalanságban lennünk? Meddig kell éreznünk a csüggedést, a kétséget, ami jobban megvisel talán mint a fizikai betegség? Meddig még?
Húsvét után 50 nappal a tanítványok hasonló érzésekkel ültek a falak között. Jézus nincs velük, megígérte a pártfogót, a vigasztalás, az erő Lelkét, de vajon meddig tart még? Mikor érzik magukban újra az erőt, a lendületet? Mikor jön el a megerősítés, hogy újra bátorságuk legyen kilépni, tanúskodni, félelem, bizonytalanság, kétség nélkül újra indulni?
Ötven nap magasság és mélység, öröm és szomorúság. A feltámadott Krisztus jelenléte, és a pillanat, ahogyan eltűnt a felhők között a szemük elől. Hogyan tovább? Meddig várjanak? Mikor jön el végre a bizonyosság? Az 50. napon, megteltek az Isten Szentlelkével. Minden béklyó, nyomasztó gondolat, bizonytalanság egyszerre
lehullt a szívükről. Erőt kaptak a hitükben, a szolgálatban, bizonyságtételben. Erőt az Isten lelke által arra, hogy minden aggodalomtól és félelemtől megszabadulva, egész életükkel az Úrnak szolgáljanak.
Ötven nap, ötven "falat"... Mi meddig jutottunk ezen az úton? Lassan kilépünk a falak közül, lassan újra közösségben lehetünk, látszólag megszabadultunk a félelemtől, aggodalomtól, tűnik a kétség, a bizonytalanság, de ez az ötven és még néhány nap hozott-e számunkra is a hitünkben változást? Van, aki ugyanúgy fogja élni a napjait, mint azelőtt, bízva saját magában és az ember hatalmában. Van, aki egy ideig hálát ad az Isten gondviseléséért, hogy megtartott és hordozott minket kegyelmével, aztán lassan elhalványul az emlék is, és megy tovább minden a maga szürke, hétköznapi mókuskerekében. Talán lesz, hiszem, hogy lesz olyan is, akinek megváltozik az élete, aki erősödik a hitében, aki nem szűnik meg hálát adni az Istennek egyetlen napon sem szeretetéért, megtartó kegyelméért.
Adja az Úr, hogy áldássá legyenek a mögöttünk lévő napok, hónapok. Adja, hogy bölcsebbek legyünk, hogy jobbak a szavainkban, cselekedeteinkben, az Isten és emberek iránti szeretetben.
Szívből köszönöm minden "falatozónak" a biztató, kedves szavakat, melyek által én is erősödtem és erősödök, és míg a templomban gyülekezetként újra együtt lehetünk, addig "falatozzunk". Jóllakni ugyan kevés, de talán segít, hogy az itt-ott megtalált falatok, morzsák, kenyerek megtartsák a hitünket, és a reménységünket. Ámen