default_mobilelogo

Napi falat

2020. június 1., Pünkösdhétfő

"Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1 Pét 4,8)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

"De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által." (2Tim 3, 14-15)


Napok óta itt cikázik egy szitakötő az udvarban. Káprázatos pilóta, aki hajmeresztő manőverekre képes a szemünk láttára. Időnként néhány pillanatra megpihen a tavirózsa levelén, száradó ruhákon vagy éppen egy fa törzsén, aztán újra a magasba röppen, végigszáguld a tornácon, mélybe zuhan, feltűnik és eltűnik, akár egy szemfényvesztő illuzionista. Azért ha ritkán is, de előfordul, hogy egészen közelről is engedi, hogy megcsodáljuk.
A mai hűvös reggelen szinte mozdulatlanul pihent az egyik muskátlivirágon. A levegőben légiesnek tűnő teste közelről robusztusnak hatott, közelről látva az erős szájszervét, az is rögtön egyértelmű lett hogy olyan ragadozó, aki ha kell, néhány pillanat alatt levadássza a zsákmányát. Mégis ami a legfigyelemreméltóbb rajta, az a szárnya. A reggeli nap fényében pompás színekben játszik, irizálva tükrözi vissza a nap sugarait. Valószerűtlenül légiesnek tűnik, mintha nem is lenne, csak egy feszített háló. Ha nem játszana a szemünkkel a ragyogó színeivel, azt hihetnénk, csupán egy lyukas váz az egész. Közötte nincs semmi, csak az ég kékje, mező zöldje, víz csillogása.
Nem véletlenül. Éppen az igéző szárnyaitól lesz egészen különleges a szitakötő: külön külön tudja mozgatni őket, ez segíti a gyors és kifürkészhetetlen manőverekre, a barázdáknak köszönhetően pedig a szárnya nem hajlik. Feszesen tartják meg akár fél percig is egy helyben lebegve anélkül, hogy veszítene a magasságából. Nem süllyed a mélybe, nem zuhan, nem játszik vele a szél sem annyira a szárnyai miatt, melyek erősen megtartják a magasban csupán amiatt, hogy feszülnek és sehova sem hajlanak.
Se jobbra, se balra… kitartani a hitünk, a meggyőződésünk mellett... miért ilyen nehéz nekünk embereknek? Ragaszkodni elvekhez, emberekhez, kimondott szavakhoz, ígéretekhez félrehajlás, ingadozás nélkül miért megy nekünk olyan gyötrelmesen? Könnyedén ígérünk, fogadunk, mondunk, de elég egy máshonnan fújó szellő és képesek vagyunk hátat fordítani mindennek, ami addig az értéket jelentette. Gyorsan elfelejtjük azt, amit gyerekkorunkban a szüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, és szépen lassan, de viszonylag rövid idő alatt átalakul bennünk minden, mert igazodunk a világhoz, a sikerhez, pénzhez, hatalomhoz mindig attól függően, ahogyan az érdek és a saját kívánságunk diktálja. A kísértés pedig ott van körülöttünk, olyan mint a szél: körülvesz minket, ide-oda húz és ha engedünk, először talán magasba repít aztán a mélybe ránt és többé nem mi uraljuk az életünket.
Pál apostol figyelmezteti Timóteust:
"Mert az emberek önzők lesznek, pénzimádók, dicsekvők és büszkék, gonosz dolgokat fognak mondani másokról, szüleiknek nem engedelmeskednek; hálátlanok lesznek és gonoszok. Hiányozni fog belőlük a mások iránti szeretet, nem akarnak megbocsátani, szívesen mondanak rosszat másokról, önuralom nélküliek és vadak lesznek, gyűlölik a jót. Elárulják a barátaikat, gondolkodás nélkül vakmerően cselekszenek, büszkék lesznek, és nem Istent szeretik, hanem inkább az élvezeteket hajszolják." (2 Tim 3, 2-4)
Mintha rólunk, a mi korunkról írná az apostol. Mintha a jövőbe látott volna és pontosan tudná, mennyire üressé, hideggé váltunk a szívünkben, hogy a pillanatnyi sikerért, gazdagságért, boldogságért képesek vagyunk feladni mindent, még a hitünket, az üdvösségünket is.
"De te – mondja az apostol – maradj meg abban, amit tanultál és amiről megbizonyosodtál…"
Megmaradni akkor tudunk, ha nem hajlunk el se jobbra, se balra az Istenünktől. Akkor tudunk ellenállni a kísértésnek, bűnnek, ha szilárdan és állhatatosan kitartunk mellette. Ha elég nekünk a kegyelme, a szeretete, mert megtapasztaltuk már, hogy mindent, sőt többet is megad nekünk, mint amire szükségünk van. Ha ragaszkodunk igéjéhez, és nem hagyjuk, hogy ide-oda sodorjon bennünket a szél, akkor juthatunk el az üdvösségre, amely nem néhány múló évre, évtizedre szól, nem tűnő sikert, boldogságot ígér, hanem az örökkévalóságot: soha el nem múlót, mindent ami vágyként ott van a szívünkben, minden örömöt, a legnagyobb jót, amit talán csak sejtünk, érzünk, de megfogalmazni sem tudjuk. Megéri feladni a mindent a veszendőért?
A bűn, a kísértés mindig ott lesz körülöttünk, de van Krisztusunk, van kapaszkodónk, biztos pontunk. Ha nekifeszülünk és nem ingadozunk a viharban sem, megtart bennünket a magasban. Nem engedi, hogy süllyedjünk, a mélybe zuhanjunk, hanem megerősít és támogat minden időben soha el nem múló, végtelen kegyelemmel. Ámen