default_mobilelogo

Napi falat

2020. június 1., Pünkösdhétfő

"Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1 Pét 4,8)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

"Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1 Pét 4,8)


Függő vagyok! Ülök a konyhaasztal mellett a csukott ajtónál, port tömörítek kapszulákba, fóliázom és sietve dobozba zárom a kíváncsi szemek elől.
Ha valaki most egy szaftos "coming out"-ra gondolna, azt ki kell, hogy ábrándítsam, de a függőségem már tényleg egyértelmű jeleket mutat. A felismerés ott kezdődött, hogy elromlott a kávéfőzőnk. Az a bizonyos csak rágondolok, gombot nyomok és a zsírosan fénylő pörkölt babszemeken keresztül illatosan gőzölgő ébredés lesz a reggelekből. Most viszont csak szuszogott, visszafogottan hörgött, aztán kilehelte egy gőzfelhővel talán még a lelkét is.
Azt hittem, menni fog… mit számít kávé nélkül az a néhány nap, de késő délelőttre már csak az járt a fejemben, hogy hiányzik. A kezdés, az illat, a gőz, a szürcsölés, a csésze melege… Néhány óra múlva már csak félig embernek éreztem magam nélküle. A tűrhetetlen állapotot megszüntetve, hazakerült a suliszobámból az ajándékba kapott kis piros kapszulás. Apró, gömbölyded sziluettje eltörpült a másikhoz képest, de készségesnek bizonyult. A szokott tempóban ittam egyik csésze kávét a másik után és rögtön láttam, hogy ha ez így megy tovább, a két napos ünnep végére ismét elvonási tüneteim lesznek. A boltok zárva, az utánpótlás reménytelen, így egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik kapszulát boncolni kezdtem. A látvány biztató volt: ha a használt kapszulát kiürítem, elmosom, újratöltöm és fóliával lezárom, akár még környezettudatos is lehetek az újrahasznosítás jegyében. Készítettem egy prototípust, majd a sikeres tesztelés után indulhatott a sorozatgyártás. Miközben a kávészemeket a darálóba öntöttem, hirtelen elborítottak az emlékek. Eszembe jutott, ahogyan édesapám ott állt a régi szuterén konyhában és pont így nyomta a daráló fedelét, míg a kemény, recsegő hangból finom zúgás lett. Eszembe jutott, mennyire szerettem azt a karakteres illatot, amit beivott a kezem, a ruhám mikor a sötétbarna porhoz értem. Ez az egyik legintenzívebb kép, ami megmaradt bennem édesapámról: ahogy a konyhaasztal felett a keserű, pörkölt illatú, gömbölyded szemeket darálja. Több, mint 30 éve nincs már köztünk. Ritkán merengek azon, hogy mi lenne, ha még élne, mert tudom, hogy úgysem változtatna semmin bármennyit is gondolnék rá. Az igazán fontos, hogy míg élt, rajongásig szerettem minden hibája ellenére és pont így rajongott értem, a cserfes, kis szöszke lányáért.
Ahogyan a kapszulákba tömörítettem a port, szembesítettem magam a függőségemmel: a kávét rajongva szeretem, de sokkal inkább az emlékeket, a szeretet és az érzést, amit tudat alatt is hozzá kapcsolok. Szeretetfüggő lettem. Nem csupán ízhez, illathoz kötődök, hanem ahhoz, akinek emlékét felidézi bennem. Nem csupán tárgyakhoz ragaszkodok, hanem azokhoz, akikhez kötnek, akik iránt a szeretetem ott lüktet bennem. Megőrzök ezernyi kacatot, apróságot, mint valami drága kincset, de sokkal fontosabb az érzés, az emlék, amit felidéz bennem. Függő vagyok, mert mindenről ugyanaz jut eszembe, körülötte járnak a gondolataim: a szeretet, amit másoktól kapok és amit adok.
A felismerés megnyugtatott: talán ez a függőség az egyetlen, ami sosem káros. A szeretet olyan szenvedély, amely, ha őszinte és tiszta, sosem árt, sőt jobbá tesz minél több van bennem és minél többet osztok belőle. Minél jobban átjárja az életemet, a gondolataimat, tetteimet, annál szabadabbá tesz a bűntől a világtól és minden elvárástól benne.
Függőnek lenni azt jelenti, hogy rá vagyunk utalva valamire vagy valakire. Nem tudunk nélküle élni. Tőle függ a létünk, a boldogságunk, a biztonságunk, a megelégedett életünk. Azt jelenti, hogy már nem tudjuk nélküle értelmezni magunkat. Csak vele együtt lehetünk teljes egészek. Függők vagyunk mindannyian: az Isteni szeretettől függünk. Nélküle nem vagyunk teljesek, csupán keresgéljük önmagunkat. Benne élünk, mozgunk, vagyunk. Szeretete elfedezi vétkeinket, magához köt, megtart, véd bennünket. Megadja azt a bizonyosságot, hogy érezzük: "szeretni és szeretve lenni, a legnagyobb boldogság a világon". (Goethe) Ámen