default_mobilelogo

Napi falat

2020. november 28., szombat

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” (Fil 4, 5)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.” (5Móz 29,29)

Ha van valami, ami ragyogóan színes, ezernyi varázsfonal csillogó szövevénye, az a gyermeki képzelet, fantázia világa. Felnőtt fejjel nehéz komolyan venni az ártatlan naivságot, pedig a legtisztább, legmélyebb bizalom rejtőzik benne: hinni a láthatatlanban, abban, hogy a jó végül győzni fog és bármennyi akadály tornyosuljon is előtte, nincs az az ártó hatalom amely a céljától eltántoríthatná. Kislánykoromban nem egyszer képzeltem magam mesevilágba. Minden ami egy kicsit is titokzatos volt, megmozgatta a fantáziámat és ezernyi képzeletbeli teremtmény jött létre a gondolataim varázslata nyomán. A meséimben bármi megtörténhetett, lehettem harcos királylány vagy éppen varázslatos tündér, bármi ami más volt, mint a megszokott hétköznapi. Lakókkal népesítettem be a templomtornyot vagy éppen az elhagyott, öreg kastélyt. Bálokat, bársonnyal bevont bútorokat képzeltem a falai közé. Játék volt, az én titkom, amiről soha senkinek nem meséltem. A nagyszüleim házához vezető hosszú úton különösen is egy pont volt, amely szinte mágnesként húzott magával a képzelet világába. Minden vasárnap megtettük a hosszú utat. Rendezett házak, virágos udvarok, tisztára söpört járda, rácsos kerítések, amelyek mindent látni engedtek a kíváncsi szemeknek. Kivétel csak egy volt az utcafronton: egy borostyánnal sűrűn befuttatott kerítés, ami mindent elrejtett abból ami mögötte rejtőzött. Sem a kertet, sem a házat nem engedte látszani, csupán a fém kiskaput, amelyre télen-nyáron kapaszkodni próbáltak a zöldellő borostyánhajtások. Számomra a titkok kertje volt. Erdei állatokkal, folyton nyíló virágokkal, fákkal, apró zugokkal a lomb és az avar rejtekében. Elképzeltem egy téglaházat, kicsi toronyszobával, hintaszéket a fák árnyékában. Hosszú éveken keresztül a varázsában éltem és mosolygott talán még a lelkem is, ha arra jártam. Aztán egyszer csak vége lett… A házat eladták, a borostyánt lefejtették a kerítésről, mögötte egy csupasz udvar látszott pont olyan sátortetős házzal, amelyből olyan sok volt az utcában. Mintha egy álom tört volna össze. A gyermekkor mesevilága. Csalódott voltam, becsapottnak éreztem magam, pedig nem kellett volna mást tenni, mint kérdezni, belépni, vagy csupán betekinteni éveken át a kapu rácsain át.
Titok...Ami rejtve van, amit nem ismerünk, nem tudunk, talán csak sejthetünk belőle valamit, annyit, amennyit a titok ismerője látni enged. Egész életünkben vágyunk megfejteni a legnagyobb titkot, hogy mi lesz a földi életünk után. Ami biztos, hogy számadás és az Isten kegyelméből az Ő örök országa vár ránk. Hogy milyen lesz az a nap vagy az az élet? Bizonyosan nem tudhatom, a titkok az Úréi, de bármilyen tökéletesnek, boldognak, fényesnek, ragyogónak, a tisztán jónak képzeljem, hiszem, hogy nem csalatkozhatok, mert az Isteni szeretet kinyilatkoztatta magát. A Fiúban, aki szelíden, alázatosan viselte a földi élet útját. Aki gyógyított, életet adott és senkit nem taszított el magától. Még engem sem a számtalan bűnömmel, hibámmal együtt, mert értem és mindannyiunkért az életét adta, hogy merjük a legjobbat, a legszebbet elképzelni ami csak várhat ránk a földi élet után. Tudjunk vágyakozni utána gyermeki hittel és szívvel azzal a bizonyossággal, hogy nem csalatkozhatunk, mert megnyitotta előttünk az élet útját és engedi, hogy a csendes, boldog perceinkben, a Tőle kapott és egymásnak adott szeretetben meglássunk, megérezzünk belőle valamit. Abból ami most, csupán képzelet, vágy, remény, de eljön a nap amikor mindent átfogó, beteljesítő, életet adó valóság. A jó végül győzni fog, mert nincs az az ártó hatalom, amely erősebb lenne a Mindenség Uránál. Merjünk vágyakozni, merjünk a láthatatlanba vetett hittel gyermekek lenni azzal a legmélyebb bizalommal, amellyel gyermekek voltunk és vagyunk felnőttként is a mennyei Atya megtartó szeretetében. Ámen