default_mobilelogo

Napi falat

2020. november 28., szombat

„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” (Fil 4, 5)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„Ne győzzön le Téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” (Róm 12,21)

Rutinosan léptem be az ecsenyi templomba. Minden ősszel ugyanazzal a határozott és gyors mozdulattal ugrottam át a küszöböt, megelőzve, hogy a nyakamba potyogjanak. Mire a papi padhoz értem, a presbiterek hős megmentőimként eltüntették a soklábú szürke kis „barátaimat”. Gyerekkorom óta irtózok tőlük, mert nálunk már akkor is szemrebbenés nélkül költöztek be a meleg szobába csak azért, hogy este a fényben repkedve a frászt hozzák rám. Bárhol voltam, bármit csináltam, követtek rendületlenül. Ha repültek, felém vették az irányt, ha olvastam, néhány perc múlva megjelent szemmagasságban a két vékony, csíkos csáp.
A templom több, mint 150 éves falai sok mindent láthattak azelőtt, de az oltár előtt időnként szökkenő, rutinosan alábukó majd felegyenesedő lelkésznőt biztosan nem. A reflexeim évről évre jobbak lettek és egyre lazábban védtem ki a felém induló poloska támadást. Az asszonyok mosolyogva néztek. Tán csak a gondnokunk és a felügyelőm csodálkozott az Istentisztelet végén az átrendezett oltáron. Hol a gyertyatartó, hol a váza került kicsit arrébb vagy más helyre attól függően, hogy éppen hol mászott a terítőn az ízeltlábú rémálmom. A gyülekezet pedig a végtelen szeretettel amellyel hordozott, ezt is elviselte a kissé rendhagyó lelkészének. Míg az Úrvacsorát osztottam, fordulás közben észrevétlen söpörték a kabátomról ha véletlenül rákerült. A félelmem ha nem is értették, de elviselték védve az apró kis bogártól irtózó lelkészt.

Apró, legalábbis hozzám képest. Ártalmatlan, leszámítva, hogy a kis lábacskái kaparásznak ha engem használ leszállópályának, bár erre minden ízeltlábú képes. Elviselhetetlen a helikopterhang, amivel felém közeledik a szárnyait kitárva, de tény, hogy egy szarvasbogár hozzá képest nehézbombázóként repkedne. Semmi különleges, csupán egy rendes bogárhoz méltó küllem, ráadásul címerrel a hátán, és mégis elfog az irtóztató undor, ha rá gondolok és megérzem a szagát. Messziről felismerem, rögtön kiszúrom, ha a közelemben van, pedig semmi mást nem tesz, mint védekezik, ha veszélyt érez. A módszere beválik, minél bűzösebb váladékot ereget, annál messzebbre kerülnek tőle az emberek. Legalábbis némelyek.

Míg a bogárnak a szemére vetem, rá kell jönnöm, hogy pont ugyanezt a módszert használjuk mi is, emberek. Minden alkalommal amikor szabadjára engedjük a haragunkat, indulatainkat, mikor meggondolatlanul szólunk, sértünk, bántunk, pont úgy, mint a poloska a bűzös váladékával, messzire űzünk mindenkit magunktól. Időnként védekezünk, vagy a bizonytalanságunk, a félelemmel teli haragunk, tehetetlenségünk az, ami árad belőlünk. Mérgezünk és mi magunk is érezzük ennek a keserű valóságát, hogy a magányunk egyre nagyobb, egyre bizalmatlanabbak leszünk és elmarjuk azokat is, akik segíteni és nem ártani szeretnének. Ha mélyen magunkba nézünk, ugye tudjuk, ki az akár a családunkban, munkahelyünkön, közösségeinkben, barátaink között akit megbántottunk, szeretetlenül szóltunk? Ismerjük magunkat annyira, hogy tudjuk min kell és min tudunk változtatni?

Ne győzzön le téged a rossz! Rajtunk múlik, hogy mit táplálunk magunkban. Mi az amit a szívünkben gyűjtünk és onnan másoknak adunk. A mi döntésünk, hogy engedjük-e, hogy a rossz uralkodjon rajtunk vagy a jóval, az igazzal, a szeretettel, jósággal, megbocsátással sokakat vonzunk magunk köré másokat és magunkat is erősítve az Isten megtartó, bűnbocsátó kegyelmében. Ámen