„Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök.” (1Móz 9, 13)

Futószalagon gyártom a csillagokat. Csillagok hevernek mindenütt: az asztalon, széken, vasalódeszkán. Csak a megfelelő vékonyságú pausz kell hozzá, és szinte csak a képzelet szab határt a hajtogatásnak és a csillagozásnak. A legjobb benne, hogy még elrontani sem lehet, mert az éleket bárhogy hajthatom, csupán a fényben áttetsző szimmetrikus formák lesznek egyre különlegesebbek. A barnán kívül szinte mindent kipróbáltam. Lett hosszabb és rövidebb ágú, tömzsibb és filigránabb. Egyszerű és kicsit bonyolultabb, egyszínű, és akár színpárral kombinálva. Vágtam a csíkokat vagy négyzeteket, összepróbáltam egymással a színeket, és ahogyan a hulladékdarabok egymás mellé kerültek, szépen lassan a szemem előtt összeállt egy szivárvány. Legyen csillag is belőle! Miért is ne? Összeragasztottam a különböző színű elemeket, óvatosan levasaltam, aztán büszkén a fény felé tartottam a nem túl tökéletes, de annál mutatósabb példányt. Kicsit ugyan sántít a színösszeállítás, de összességében tetszett, ahogyan pirosból sárgába, aztán zöldbe, kékbe, lilába hajlott a mutatvány, a végén pedig kapott egy rózsaszín elemet is ráadásként, hogy lágyabb legyen a pirosba körbe érő átmenet. Minél tovább néztem, annál jobban tetszett. Az unikornis rajongó 5 éves lelkesen egyetértett velem, a többiek kicsi furcsán nézték és óvatos, de sokatmondó mosollyal tették fel a kérdést: hát… (izé…) szivárványszínű?

Hirtelen alább hagyott a lelkesedésem és szomorú bosszankodást éreztem. Igen, szivárvány! Miért kellene hagynom, hogy bárki kisajátítsa, magáénak tudja, megkülönböztető jelnek vagy jelzésnek használja? Miért kellene kételkednem és óvatosnak lennem, ha Noé bárkájánál, tavaszi égbolton, esernyőn, csillagon, unikornison rajzolom, hordom, hajtogatom a szivárványt?

Szíve-joga, hogy ki mit gondol bele, de számomra annak a szövetségnek a jele, amit az Isten az emberrel, a földdel és minden élőlénnyel kötött. Annak az Isteni ígéretnek, hogy bár sokszor, sokféleképpen vétkezünk, a Teremtő mégis szeret, félt, és megment. Életet ad a halál helyett. Ezt jelenti nekem. Csak azt, aminek az Isten szánta: jel, amely ott van a felhők között és hirdeti az Isten irgalmas szeretetét a teremtett világ felé.

Advent idején tengernyi csillag ragyog körülöttünk. Arra az égi jelre emlékeztetnek, amely a napkeletről érkező bölcseket vezette az Isten testet öltött szeretetéhez. Ahhoz a gyermekhez, Akiben a régi szövetség végleg lepecsételtetett. Akiben az Isten sosem változó, örökkévaló szeretete mindenki számára elérhető, kézzelfogható lett. Az az ígéret, hogy Velünk van az Isten, Ő, aki volt, aki van, és aki eljövendő, aki jelet tett az égre, szivárványt és csillagot, hogy tudjuk, van célunk, van értelme az életünknek és van utunk, amelyen megtéréssel, bűnbánattal, új élettel Hozzá juthatunk.

Szivárvány és csillag- ígéret és lehetőség nekem, neked és kivétel nélkül minden rá vágyó, felé tartó embernek. Ámen