„A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” (Fil 4, 5)

Gyerekként szinte ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy mindent befogadjak, aminek tolla vagy kettőnél több lába volt. Falusi lányként ezzel nem is lett volna probléma, ha nem egy lakótelep 4 lakásos sorházának egyikében lakunk. Egy pici előkert, mellette egy ugyanekkora kocsibejáróval, ami kerítés és egyéb határ nélkül torkollott a közúthoz. Valahogy bennem mégsem tudatosult, hogy a hely nem alkalmas állattartásra, így szépen lassan benépesült a garázs és a hozzá csatlakozó szuterén szoba.

Egy aranyhörcsöggel kezdődött minden. Papírdobozban ügyeskedtem haza kilométereken át a vásárból hazavezető úton. Jó lehetett a meggyőző képességem, mert a sajátom nem volt elég, így bátyám vásárfiapénzéből egészítettem ki a hörcsög vételárát. Aztán lett mellé két nagy anyai pofon után papagáj, tengerimalac, macska, orrszarvúbogár, egy rövid időre befogadott mocsári teknős, beteg sün, de a legnagyobb kedvenc egy kisliba lett, aki egyedüliként kelt ki a nagyszüleim baromfiudvarán. Rabul ejtettek a fekete gombszemek, a sárga-fekete pihék, a sipákoló hangja, így azonnal örökbe fogadtam és, hogy ne unatkozzon, hazavittem biciklimre akasztott fonott kosaramban az állatmenhelynek is beillő szuterénba. Pityike (mert ez lett a rendes neve), anyjaként szeretett és sietős totyogással követett, bárhová mentem. Ha szem elől tévesztett, panaszos sírásba kezdett, egyedül a pitypanglevelek feledtették vele a gyámnélküliséget. Totyogott apró lábaival végig az utcán, sőt az iskolába is utánam, visszhangzott az aulában éles sipogása. Mindenkivel barátságot kötött, félelem nélküli szelídséggel bízott mindenben és mindenkiben.

Alig néhány hét múlva a sárga pihéket szürke tollakra váltotta. Jól látszott, hogy hamarosan gyönyörű szürke gúnár lesz belőle, és az is, hogy sokáig nem maradhat a szuterénban termete, és meglehetősen akaratos személyisége miatt. Így aztán, ahogy hoztam, úgy vittem vissza nagyszüleim baromfiudvarába. Kendővel kötöttem a fonott kosárba, csak a feje nyújtózott magasra, ahogy az úton a biciklikormány felett kinézett. A hatalmas udvart látva boldognak tűnt és én is az voltam, hogy végre a legszebb lehet az udvarban, egy simogatni valóan szelíd, és mégis tekintélyt parancsoló, hatalmasra nőtt szürke lúd. Minden héten hívtam és ő megismerte a hangomat. Jött, ha szólítottam messziről futva kitárt szárnyakkal. Aztán eljött egy nap, amikor hiába üdvözöltem. Ahogyan nagymamám mesélte, elkapta egy róka, mert Pityi nem ismerte fel a veszélyt, nem volt benne félelem és túlságosan szelíd volt ahhoz, hogy észlelje, baja eshet a róka közelében.

Aki szelíd, könnyen így jár. Akiben bizalom, nyitottsággal teli szeretet van minden ember felé, annak nem egyszer csalódnia kell, mert a világot nem a szeretet, az alázat, az őszinteség mozgatja, hanem az érdek, amely sosem a másét, hanem a maga hasznát nézi. Aki szelíd, mondják, az nem viszi sokra az életben, mert mindig lesz, aki törtet és magasabbra jut, mert így lehet érvényesülni. A világ szerint így lehet, ez az elvárása, de Krisztus szerint nem. Ő pedig azt akarja, hogy ne a világhoz igazodjunk, hanem azt tartsuk szem előtt, hogy mi az Isten akarata. Önzetlen szeretetre, szolgálatra hívott el bennünket. Szelíd és alázatos szívvel, amely soha nem fogyatkozik meg ebben, amely minden csalódás ellenére tud bízni, hinni a jónak az erejében és abban, hogy az Isten nem a világ, hanem a szeretet mértékével vizsgál meg bennünket. A szelídségetek legyen ismert minden ember előtt, mondja az apostol. Nem nekünk, keresztyéneknek kell a világhoz idomulni, hanem a világnak kell újra az Istenhez visszatalálni. Ez pedig csak úgy lehet, ha állhatatosan megmaradunk a hitünk mellett. Ha nem engedjük, hogy az Isten tiszta igéje helyett a világ adja meg tetteinkhez, szavainkhoz a mértéket. Az Úr közel! Advent első vasárnapja felé közeledve töltse meg reménnyel, bizonyossággal szívünket az ígéret, hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül. Ámen