„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Lk 3,4)

Ahogy a mondás tartja, egy dologban mindenki tehetséges: a saját kézírásának az elolvasásában. Hiszem, hogy nem ennyi csupán az adottságunk, hanem minden ember hordoz magában valamilyen különlegességet, tehetséget, amivel kiemelkedik a többiek közül. Az én legnagyobb különlegességem pl. az eltévedés képessége. Nálam jobban senki sem tud utat téveszteni, elkeveredni egy nyílegyenes utcán, és nem hiszem, hogy sokan lennének rajtam kívül, akik GPS-el is 100 km-es kerülőt tesznek meg, mielőtt rátalálnának a hazavezető útra. 2014-ben, amikor először választottak meg esperesnek, az iktatásomra az ecsenyi gyülekezettől egy GPS-t kaptam ajándékba. Nem attól tartottak, hogy nem jutok el a kétmegyényi területem gyülekezeteibe, hanem azért kaptam, hogy haza is jussak, bárhová is vezet az uram. 15 év alatt megismertek és pontosan tudták, hogy mennyi nehézségem és időnként mulatságos élményem származott az eltévedésem művészetéből.

Néhány hónappal később Vas megyébe vezetett az utam. Sötétedett mire visszaindultam. Nem aggódtam, mert bár a sötétben végképp úgy érzem magam, mint aki Mordor fekete völgyeiben jár, tudtam, hogy az okos kis segítőtársammal megtalálom majd a helyes irányt. Lehetett volna így is, de a GPS számára értelmezhetetlen volt a betontömb a lehajtóknál. Miután harmadszor próbált rávezetni, hogy egyszerűen törjem át a kordont és menjek ahova jól esik, úgy döntöttem, kézbe veszem az irányítást. Az eredményre nem vagyok büszke és azóta sem sokszor mesélem. Rettenetesen koncentráltam a sötét úton. Próbáltam rájönni, hol vagyok, de kevés sikerrel. Csak mentem előre. Nem letérni, csak haladni előre, míg hazajutok. Lassan telt az idő. Arra számítottam, hogy gyorsan hazaérek, de egy örökkévalóságnak tűnt az út és mintha sosem lett volna vége. Végre egy városba érkeztem. Ismerős volt a körforgalom közepén a kettőskereszt. Akkor jöttem rá, Zalaegerszegre érkeztem ahonnan szinte csukott szemmel is tudtam a hazavezető utat, összesen csupán 100 km-es kerülőt tettem meg.

Be kell látnom, hogy számomra ahhoz, hogy biztonságosan közlekedjek csupán egy dolog szükséges: egy nyílegyenes és rövid út, ahol esélye sincs, hogy eltévedjek.

Advent a várakozás, a készülődés időszaka. A bűnbánat, elcsendesedés ideje, amikor az ünnepre való készülés mellett elindulunk az Isten felé is szívben és lélekben. Annyira egyszerű lenne megérkezni, nála lenni, ha az út rövid és egyenes lenne! Ha nem lenne lehetőség tökélyre fejlesztenünk az eltévedés művészetét. Hiszen keskeny az út és könnyű letérni róla, ahogyan tesszük is nem egyszer. Sokszor törnénk át a korlátokat, az Isteni parancsokat és mennénk, amerre jól esik. Sokszor tévedünk el és kerül veszélybe a hitünk, az Istenben való életünk, főleg, mikor sötétség homályosítja el a látásunkat. Keresztelő János kiáltó hang volt az útkeresésben. Szava erővel hangzott a pusztában és visszhangzott a bűn sötétjében tapogatózó, reményvesztett lelkekben: készítsétek az Úr útját! Tegyétek egyenessé ösvényeit! Segítsd az imáddal, a Rá vágyakozó hiteddel, az elcsendesedéssel, a bűneidből való megtéréssel, hogy az egyenes úton gyorsan, kerülő nélkül megérkezhessen Hozzád az Isten Fia. Ámen