„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Évekkel ezelőtt egy cukrászdában láttam meg először. Első pillantásra csupán a formája tetszett meg, talán még a vörösréz csillogása, az áttört mintája volt, amit említésre méltónak találtam. Szokatlanul hatott a térben, mert se bársony párnák puhasága, se mécsesek ezernyi fénye, sem az ezeregyéjszaka meséje nem volt mellette, hogy marokkói vagy legalábbis keleties hangulatot teremtsen. Az egyszerű, üzletszerű környezetben jellegtelennek hatott. Olcsónak, egyszerűnek, giccsnek. Minél tovább néztem, annál kevésbé értettem, hogy mi adja meg egy ilyen lámpának az értékét.

Tél volt, gyorsan sötétedett. A nap, amely néhány perccel azelőtt egyre halványuló sugaraival még a falat simogatta, mint a színpadról lelépő művész, átadta helyét a szürkéből feketébe hajló, mindent beborító sötétségnek. Egy pillanat volt csupán, és hirtelen ezernyi fény ragyogta be a helységet. Virágok, indák, fénypontok íves sora meleg, sárga fénybe burkolta az addig ridegen fehér falakat, és tengernyi virágot ragyogtatott a téli sötétben. A lámpa áttört testén belülről sugárzó fény olyan szépséget, ragyogást hozott elő, amely a sötétség nélkül rejtve maradt volna. Ha nem ragyog át a fény az apró réseken, csak sejteni lehetett volna, milyen értéke van annak, ami a fényben, derűben, napsütésben észrevétlen marad.

Jézus valami egészen hasonlót vár tőlünk. Fényt, ragyogást, azt, hogy a sötétségbe életet vigyünk, hogy ezernyi apró fénysugárral vigyünk melegséget oda, ahol kihűlni látszik a szeretet. Azt várja, hogy az őszinte, igaz és jóra kész lelkünk mindent megvilágítson maga körül. Ragyogni csak akkor tud az ember, ha boldog, ha rátalált valamire, ami betölti a hiányt, az űrt az életében. Akkor sugárzik mindenki számára jól láthatóan, ha belülről jön a ragyogás, a lelkéből, a szíve mélyéről. A hitünk, az Istenhez tartozásunk ilyen boldogságot kellene, hogy jelentsen számunkra, amely átsugárzik a szavainkon, a tetteinken. Boldogság, amelynek a fényében egészen másként látszik minden. Ez a fény talán értéktelennek, jelentéktelennek tűnik akkor, amikor derű, napsütés vesz körül mindent. Észrevétlen is maradhat sokak számára, akiket elvakít a világ hamis, látszat csillogása, de amint sötétség borít be mindent, amint a félelem, szomorúság lesz úrrá a világban, hirtelen ragyogni kezd Krisztus világossága! Sugárzik rajtunk, a Benne megtalált boldogságunkon keresztül. Ezernyi fénysugárral borít be mindent a hitből fakadó jóság, a tisztaság, az önzetlen szeretet, hogy reményt adjon, utat mutasson, vigasztaló erő lehessen a rá vágyó, őt kereső, fényére, szeretetére vágyó embernek. Ámen