„Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (Mt 19,21)

Az Úristen humora igazán irigylésre méltó, főleg, ha az emberi hiúságról van szó. Pontos a mód, az időzítés, és egy pillanat alatt térdre kényszerül az emberi öndicséret és elbizakodottság.

Kezdő lelkész voltam, amikor gyászoló család keresett meg egy temetés kapcsán. Igyekeztem megfelelni, együttérzéssel minden kérést teljesíteni, főleg, hogy az egyházhoz nem sok közük volt, templomban talán sosem jártak, én pedig próbáltam önmagamhoz képest a legjobbat nyújtani. A szertartás végén jóleső érzés öntötte el a lelkem. Visszaemlékeztem a szavaimra, sorban mindent újra végigvettem és igencsak meg voltam elégedve magammal. Gondolatban talán még a vállam is megveregettem: szépen beszéltem, gyönyörűek voltak az énekek, szívhez szóló az imádság, ennél tökéletesebb a szolgálatom nem is lehetett volna. Ez volt az a pont, amikor az Úristen, ahogy elképzelem magamban, elmosolyodott és egy hatalmas tükröt tartott az elbizakodottságom elé. Néhány nap múlva ugyanis eljutott hozzám a családtól a visszajelzés: „Nem is értjük, milyen temetés volt ez. Pap nem is volt, csak egy nőt küldtek!”

Leckét kaptam az Istentől olyat, amelyet azóta is mindig gyakorolnom és ismételnem kell: Mielőtt tökéletesnek gondolnám magam, a szavaim, a tetteim, először nézzek tükörbe! Elsősorban abba, amiben teljes valómban látom magamat: az ige tükrébe.

Tökéletes, „ami kellő módon, célirányosan, minden tekintetben jól, helyesen, hibátlanul meg van csinálva, bevégezve, a maga nemében egész, ép, hiánytalan.”

Lehet-e tökéletes az, ami emberi? Lehet-e teljes, egész, hibátlan és befejezett az, ami az ember szívében van és abból fakad?

A gazdag ifjú az örök életre, a mennyek országára vágyott. Mindent megtett ennek érdekében. Ismerte és megtartotta a törvényt, betöltötte minden szavát. Tökéletesnek, teljesnek érezte a hitét, az Isten iránti szeretetét. Bizonyosságot várt, visszaigazolást, ahogyan sokszor várjuk mi is: jó voltam, nagyszerűen cselekedtem, hibátlanul végeztem el, hát ismerjék el, veregessenek vállon, vagy ha más nem, akkor én magam megteszem.

Ott állt a gazdag ifjú a tökéletes előtt. Tükörbe nézett, amelyben meglátta a saját hiányosságát. Jézus szemébe nézett és attól várta az igazolást, aki az egyetlen bűntelen, az egyetlen tökéletes volt a földi életben. Jézus pedig rámutatott arra, hogy mindig van bennünk, emberekben hiányosság. Sosem leszünk tökéletesek sem szavainkban, sem tetteinkben, sem a szeretetben. Ha tökéletesek akarunk lenni, semmi sem lehet fontosabb az Istennél! Sem vagyon, sem hírnév, sem dicsőség, sem emberi érzés, az ÉN pedig a legkevésbé sem, hanem mindennél jobban kell szeretni az Istent, aki betölti a bennünk lévő hiányosságot, ürességet, aki begyógyítja a sebeinket és kegyelmével megadja, hogy minden tökéletlenségünk ellenére helyünk legyen a tökéletes mennyei országában. Ámen