„Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kol 2,7)

Egy szál pipacs. Légiesnek tűnő törékenységgel, egyszerű bájjal, de tűzzel, konok, dacos szenvedéllyel állt egymagában a határban. Szőke copfos kislányként, ahogyan mezítláb trappoltam a poros úton, mindig halomra szedtem és hatalmas csokrot kötöttem az útszélén nyíló mezei virágokból. Egy szál pipacsot mindig közéjük tettem. Fél óra sem kellett, a pipacs összezárta piros szirmait, és szomorúan hervadni kezdett. Nem segített a víz, hiába tettem vázába, az egyetlen volt, amely nem tűrte, nem viselte el, hogy letépem és elszakítom a gyökerétől. Tudtam és mégis megpróbáltam újra és újra. Középre kötöttem, hogy körbe vegye és támogassa a többi, a nála erősebb. Egy ideig úgy tűnt, a tervem működik, nem tudta lehajtani gyengének tűnő virágfejét, de amint a vázába tettem és csak kicsit is messzebb kerültek az erősebb, keményebb virágok, a piros szirmok lehullottak és a szépsége, dísze nélkül maradt a vékonyka zöld szár.

Az azóta eltelt hosszú évek alatt sok mindenben változtam, ahogyan a múló években változunk mindannyian. Néha hirtelen, szinte egyetlen pillanat alatt lágyít vagy keményít, formál, alakít az élet, máskor szépen, lassan, folyamatosan, ahogy telnek, múlnak mögöttünk az évek. Így változtam én is. Változott az ízlésem, az arcom, a hitem, az életem, változtam kívül és belül, de valami megmaradt: a pipacs kedvenc virágnak, mint az erőnek, az állhatatosságnak, a konok élni akarásnak, a gyökerekkel kapaszkodó, mégis tökéletes szabadságnak a jelképe. Sosem igazodik ahhoz, ami nem a természete. Nem ragyog és lángol ott, ami nem a saját közege. Ha elszakítják a tápláló gyökerektől, hervadásnak indul és elpusztul, mert nem éri be azzal, ami nem tökéletes és nem valódi. Ha a helyén van és a gyökereivel támaszra talál, bár gyengének tűnik, mégsem törik, bárhogy tomboljon vihar vagy szél körülötte.

Egy szál pipacs, amely az egész életünket, teremtettségünket, születésünket, és mulandóságunkat jelképezi. Életet kapunk az Istentől és ígéretet, hogy ha Benne maradunk, Benne gyökerezünk, növekedni, erősödni fogunk. Kívülről törékenynek, gyengének tűnhetünk, de a Benne való hit által biztos támaszra találunk és megerősödünk. Tombolhat vihar, jöhet bármi vész az életünkben, talán megtépáz, de nem pusztít el, mert erősen, biztosan tart az Istenbe vetett hitünk. Ha elszakadunk Tőle, sohasem lesz teljes az életünk. Keresünk, de nem találunk, mindenünk megvan, és mégis éhezünk, szomjazunk, vágyunk, hajszolunk valamit, amit soha sem lelünk, és mindig lesz egy űr, egy hiány az életünkben, amit semmi nem tud betölteni. Körülvehetjük magunkat erővel, pénzzel, hatalommal, külsőséggel, de ha gyengül körülöttünk, rájövünk, hogy nem ad erőt, nem támasz, és szépen lassan felemésztődünk. Az Istenben gyökerező élet azonban mindig ragyogni fog. A Lélektől kapott tűzzel, szenvedéllyel; gyökereivel ragaszkodik Teremtőjéhez. A tökéletes szabadságot jelenti számára a Hozzá tartozása, mert Benne és általa bűntől, haláltól megszabadított, örökké tartó életet nyerhet.

Egy szál pipacs, mely azóta is emlékeztet, hogy gyökerezzek meg és épüljek fel őbenne, erősödjek meg a hit által, és hálaadásom legyen jóban és rosszban, örömben és bánatban minden nappal egyre bőségesebb. Ámen