"Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve." (Mt 1,1)
Máté evangéliumának első 17 verséről egy régi vicc jut eszembe:
– Képzeld! Kiolvastam a telefonkönyvet!
– És, jó volt?
– Áá, unalmas. Túl sok szereplő és semmi cselekmény.
Az evangéliumok sorában az első pontosan így kezdődik: túl sok szereplő és semmi cselekmény. 17 versen keresztül szinte csak neveket olvasunk, Jézus Krisztus származását, nemzetségét, mielőtt rátér Jézus születésének történetére. Egyszer talán végigolvastam. Talán, bár nem vagyok benne biztos, hogy bármikor is erőt vettem volna magamon. Egyszerűbb átugorni és rögtön rátérni a lényegre, hiszen a gyermek születése a fontos, Krisztus személye és az, hogy hogyan tette teljessé rajta keresztül megváltó művét az ÚrIsten. Ugorjunk is, aztán térjünk a lényegre, hiszen hamarosan itt az angyaldalos karácsony. Mint minden évben, most is összeült a családi kupaktanács pontosan fele, három fővel, hogy fontos döntést hozzon a karácsonyt illetően. Amolyan csajos dolog ez, néhány perces egyeztetés, hogy milyen színű legyen az idén a karácsonyfa díszítése. Volt már bordó-arany, kék- ezüst, színes, egyszerű fehér, így az idén úgy döntöttünk, hogy legyen természetes hangulatú, fehérrel és mézeskaláccsal díszített a karácsonyfa. Amikor kisültek a mézesek, megbeszéltük a díszítés menetét. Én fehérrel írókázom, a 6 éves pedig színessel. A kérdésre, hogy milyen színűek legyenek, egyszerűen annyit válaszolok felmérve a lehetőségeket, hogy a karácsonynak a piros és a zöld a színe. Kicsilány szeme felcsillan, elvonul a konyhába és rohamtempóban díszíti a csillagokat. Amikor kész, büszkén mutatja a végeredményt: karácsonyi mézeskalács csillag középen nemzetiszínű lobogóval, körülötte és felette apró cukorszívekkel. Kérdőn néztem az alkotásra, de persze rögtön megmagyarázta: ez volt az első, ami eszébe jutott a pirosról és a zöldről: a magyar zászló.
Mindig képes meglepetést okozni, különleges, egyedi látásmódjával, ahogyan most is. Vajon hányan lennének, akiknek karácsony előtt nem a magyal és a levele, a fenyő zöldje, a mikulás kabátja jutna eszébe a két színről, hanem a nemzeti színű zászló? Melyikünkben lenne annyi magyarság vagy nemzettudat, hogy ez legyen az első gondolatunk? Tudjuk-e szívből vallani, hogy honnan jöttünk, hova tartunk és hová tartozunk? Ismerjük a múltunkat, a gyökereinket, ami annyi mindent meghatároz, befolyásol a nemzet sorsán keresztül a mi életünkben is? Időnként jó számba vennünk, hogy kik is vagyunk valójában, hogy honnan indulnak a gyökereink, és hova húznak vissza a vágyaink bárhová is kerüljünk a nagyvilágban, és vajon miért dobban meg a szívünk, ha idegenben magyar szót hallunk, egy dallamot, mely ismerős? Vagy a három szín miért jelent többet számunkra a többinél?
Túl sok név Máté evangéliumának elején. Túl sok név és semmi cselekmény, pedig az Isten már régen, a kezdetektől munkálkodott, cselekedett, véghezvitt, beteljesített. Jelen volt és tett a prófétákon keresztül, akik megjövendölték, hogy Dávid nemzetségéből származik majd a szabadító, Keresztelő Jánoson át, aki előkészítette a Megváltó útját. Munkálkodik bennünk, az őseinken, a múltunkon keresztül alakít, formál, hogy tudjuk honnan jöttünk és hova tartunk, hogy értsük, minden Őfelé, üdvözítő akaratának beteljesülése felé vezet mindent, népeket, nemzetet és személyesen bennünket is.
"Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez." (Ézs 60, 1-3)
Az Úr felettünk ragyog. Fényében szűnik a homály, oszlik a kétség. Népek jönnek hozzá, királyok borulnak le a gyermek jászolánál. Hittel, hálával, alázattal hódolnak a gyermeknek, akinél minden népnek helye van. Követhetjük ma is a csillag fényét, a világ világosságát ahogyan a napkeleti bölcsek tették: hittel, amely tudja a régmúlt időket, a múltat úgy kutatni, hogy érti az Isten jelenlétét és gondviselését. Hálával, amely mindent neki köszön a múltban és jelenben a mindenen átsegítő, mégis megtartó szeretetéért; és alázattal, amely vallja, hogy mindent neki köszönhet tőle jön az erő, az áldás, kegyelméből állhatunk most is, nemzetként is egy újabb karácsony küszöbén. Ámen