„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13, 2)

Filmekből jól ismert amerikai szokás, hogy a kéményen érkező Mikulásnak kekszet és tejet készítenek, hogy ezzel lepjék meg a titokban érkező vendéget. A Mikulást ugyan nem várom, főleg, ha belegondolok, milyen koszt hagyna maga után, ha a kéményen keresztül ereszkedne le, de a titokban érkező angyalaimat jövőre tényleg megvendégelem. Advent idején már 4. éve rendszeresen megérkeznek néhány pillanatra, de sosem hagynak időt arra, hogy tejet, teát, kekszet vagy mézeskalácsot kínáljak a sürgő-forgó Isteni munkásoknak.

Hogy milyenek az angyalaim? Csak sejtem, bár néhányukat személyesen is ismerem. Van köztük olyan, aki fehér ruhát hord, de igazából nem jellemző rájuk. Van köztük szőke, barna és ősz hajú. Van, aki egyedül érkezik, van, aki családostól. Van, akit sosem láttam, és van angyal, akivel gyakran, szinte napi kapcsolatban vagyok. Az angyalaim szárnyat nem viselnek, bár az is lehet, hogy csak fázósan rejtegetik a meleg kabát vagy a vastag dzseki alatt. Néha hallom, ahogyan kopog a cipőjük sarka a kövön, vagy a templom márványlapjain, de leginkább hangtalanul, észrevétlenül járnak, szinte suhannak, de nem is számíthatunk másra az égi küldöttektől. Időnként sportosak, máskor elegánsak. Csinosan szabott kabátot, térdig érő csizmát visel az angyalom, vagy jól szabott öltönyt, szövetkabátot és piros sálat teker körbe a nyakán.

Ma az egyikükkel beszélgettem is, sőt 200 vödör halászlevet tett rekeszekbe, aztán az autónkba. Vele ritkán találkozok, de az a mosoly, a folyton derűs, életigenlő tekintet engem is felvidít. Van, aki komor, mindig szomorú tekintettel néz és csak néha szalad mosolyra a szája sarka, és van angyalom, akinek folyton édesen mosolyognak a szarkalábai a szeme sarkában. Van egészen kicsi, még gyermek és van idős, meg szinte kortalan is. Tudom, hogy áll több angyal is kamera vagy üzlet pultja mögött, hivatalban, gondozási központban, kávézóban vagy iskolában. Bármerre járjak, bárhova nézzek, folyton angyalokat látok főképp ilyenkor, adventben.

Leginkább azok a különlegesek, akik titokban jönnek és gyönyörűen becsomagolt ajándékdobozokat vagy élelmiszert helyeznek a templom párkányára vagy éppen a teraszunkra. Hogy kik ők, talán sosem derül ki, mert csendesen, észrevétlenül teszik az Istentől kapott feladatot: jót tenni, eszköze lenni, a legkisebbhez lehajolni, ahogyan Krisztus mutatott példát erre.

Jövőre megvendégelem őket: talán tányérra teszek mézeskalácsot, csészébe meleg teát, mézet vagy kockacukrot. Azt sem bánom, ha ott marad a lábuk nyoma a teraszon, mert tudom, bizonyosan tudom, hogy itt vannak, közöttünk járnak, velünk vannak az Isten angyali küldöttei. Az idei adventben is szorgalmasak voltak. Csendesen, észrevétlenül 153 cipősdoboznyi ajándékot, több száz kg tartós élelmiszert, 200 vödör halászlevet ajánlottak, hoztak a gyűjtésünkre, a segítő angyalok pedig vitték, osztották, csomagolták, hogy örömet szerezhessünk sok gyermeknek és felnőttnek. Hálás vagyok, hogy vannak ők, a hétköznapi angyalok! Kívülről talán átlagosak, nem ragyognak tündöklő világosságban, de belül hordozzák a fényt, hogy másokat örömre derítsenek.

Jövőre újra jönnek, tudom. Csak meg ne feledkezzek a süteményről és a teáról, mert tudom, biztosan tudom, hogy angyalokat vendégelek meg. Ámen