„A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.” (Préd 7, 14)
Szkeptikus vagyok. Legalábbis ha véletlenről, sorsról vagy arról van szó, hogy különböző erők befolyásolják az életünket, döntéseinket, és rajtunk kívül álló okok miatt kerülünk jó vagy rossz helyzetekbe. Hiszek viszont a szabad akaratban, abban, hogy döntési helyzetekben mi választjuk az irányt, a jót vagy a rosszat és a mi döntésünk, hogy melyiket engedjük növekedni magunkban. Abban is hiszek, hogy ezekért a döntéseinkért felelősek vagyunk és nem foghatjuk a napra, holdra vagy a csillagokra, még a horoszkópra sem bármilyen megnyugtató is lenne.
Pedig ilyenkor év elején számtalan lehetőséget kínálnak, hogy megismerjük a jövőt és vele együtt a sorsunk alakulását. Szkeptikusan olvasom a csillagjegyemhez tartozót. Legalább a harmadikat. Lassan kisorsolhatom, hogy vajon mi vár rám, annyira különböző az általuk vázolt jövendőm: pénzügyi veszteség vagy siker, vessem bele magam egy váratlan utazásba vagy maradjak inkább otthon. Újítsam fel az otthonom, mert ebben is sikeres leszek vagy bele se vágjak, mert váratlan szerencsétlenségek egész sora várhat rám miatta. Ellenőrzöm a csillagjegyem: elvileg mindkét véglet rólam szól, a bika jegy szülöttéről. Persze már ebben is szkeptikus vagyok, hogy hova is tartozok, mert a bika jegybe elvileg csupa megfontolt, rendszerető, óvatos, a hirtelen változástól és a problémáktól megijedő, távol maradó emberek tartoznak, én pedig pont az ellenkezője vagyok. A makacs végül is illik rám, ahogyan a társadalom női tagjainak kb. 80 százalékára csillagjegytől függetlenül.
Nem kétlem, sőt biztos vagyok benne, hogy hatással vannak ránk a minket körülvevő energiák, a hold, a ciklikusság, de a csillagokban előre megírt sorsban képtelen vagyok hinni. Abban viszont biztos vagyok, hogy minél inkább befészkeli magát a gondolatainkba, annál inkább befolyásol és megfoszt a döntés és a cselekvés szabadságától.
Oscar Wild „Lord Arthur Sevile bűne” című novellájában a házasság előtt álló főhős azt a jóslatot kapja, hogy gyilkosságot fog elkövetni. Az előrevetített jövendő nem hagyja nyugodni, szeretne enélkül a lelki teher nélkül indulni a házaséletbe, ezért elhatározza, hogy ha már így kell történnie, inkább letudja gyorsan a dolgot és megöl valakit még azelőtt, hogy frigyre lépne. Kiválaszt olyanokat, akik már öregek vagy sok a haragosuk, rossz emberek, és próbálkozik több módon is, de minden alkalommal kudarcba fullad a terve. Ahogy közeledik az esküvő napja, a gyötrelme már kínná válik. Hatalmas, nyomasztó teher, amelytől muszáj szabadulnia, míg végül, hogy ne derüljön fény a jövőbeni bűnös titokra, megöli a jóst, a hírhozót, hogy ne teljesedjen be a jóslat.
Vajon tényleg szeretnénk tudni, hogy mi lesz a jövendő? Boldogabbak lennénk, ha tudnánk, mikor jön el vég? Mire használnánk ki a maradék időt, ha ismernénk a sorsunk, a jövőt? Jobban szeretnénk? Megbánnánk ezer dolgot, amit kimondtunk megtettünk vagy elmulasztottunk? Élményt gyűjtenénk pénz helyett amolyan bakancslistás módra és többet adnánk, mert tudnánk, nekünk nincs szükségünk rá? Keresnénk-e jobban az Istent, akit annyiszor figyelmen kívül hagytunk, mert mi van, ha mégis ott lesz a számadás napja és leplezetlenül állok majd előtte, amikor mérlegre teszi a hitem, az életem azt, hogy a szabadságommal hogyan éltem, döntöttem és mit választottam, amíg a lehetőség a kezemben volt?
Ami biztos, hogy véges a földi életünk. Ez az év is hoz jót és rosszat is mindannyiunk számára. Váratlan örömet és küzdelmet. El kell majd engednünk terveket és találnunk kell új célokat, ahogyan minden évben eddig és ezután is, de nem tudhatjuk biztosan, mi következik. Nézhetünk a csillagokba, kereshetünk jeleket, bizonyosságot, pedig csak egy a biztos: az Isten kezében van az életünk. Ha ezt tudjuk, miért nem szeretünk jobban ma? Miért nem gyűjtünk élményt, igazi értéket pénz helyett most? Miért nem adunk ahelyett, hogy folyton csak kapni akarunk és miért nem keressük az Istent addig, amíg lehetőségünk van rá?