„Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt 2, 11)

„Tempora mutantur et nos mutamur in illis”– Az idők változnak és mi is változunk azokban.

A régen tanult latin mondás jutott eszembe, miközben vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan a napkeleti bölcsekről beszélgettem hittanórán a gyerekekkel. Egy utolsó karácsonyi történet mielőtt lezárjuk az ünnepkört. Csillagot színezünk, mesélünk és beszélgetünk, főleg az ajándékokról, hiszen a gyerekek számára a karácsony varázsát a karácsonyfa mellett főleg ez jelenti. Próbálnak csendben, türelemmel várni, a többieket végighallgatni, míg sorra kerülnek, hogy aztán lelkesen meséljenek a kincseikről, amelyek egy ideig még olyan értékesek lesznek, mint a napkeleti bölcsek gazdag ajándékai. Emlékszem, mennyire tudtam örülni minden apróságnak: plüss mackónak, társasnak, hajasbabának. Mennyiszer próbáltuk kutatni, lesni a meglepetéseket, mert a kíváncsiság erősebb volt a gyermekszív türelménél. 8 évesen színezőre, babára vágytam. Játékra, mert a régi gyermekéveink még az igaz játékról szóltak.

Miközben felidézem a sok évvel ezelőtti karácsonyaimat, hallgatom a mostani 7-8 éves beszámolókat. A kezdeti mosoly egyre inkább lefelé ívelt az arcomon, mert az idők változnak, és már a kívánságok sem ugyanazok, mint régen voltak. Lelkesen sorolják az ajándékokat: tablet, sminkkészlet, okosóra, telefon, telefontok, minecraft, hajszínező, laptop, elvétve egy-egy lego vagy ruhanemű. Szótlanul ülök, csak hallgatni tudok. Véget nem érő sorok, mintha nem is gyerekek lennének vagy csupán én ragadtam le a múltban, miközben az idők változtak. „Zsuzsa néni mit kapott?” – hangzott felém a kérdés. „Hogy én?” – riadtam fel a révedezésből. „Ó, az én ajándékaim nagyon szépek voltak: kaptam egy könyvet, amit már régóta szerettem volna. Kaptam egy gyönyörű rajzot, amit a kislányom készített rólam és egy fehér ruhás, mosolygó angyalról. Kaptam borítékba zárt ajándékot kézzel írott, megható szavakkal az egyik angyalomtól, és apró, de értékes dolgokat kisebbektől és nagyobbaktól.”

„Ennyi? Csak ennyit kapott? Három az nem túl sok. Annyit kapott csak, mint a kis Jézus?”

Három nem túl sok, de a bölcsek a gazdagságukból adtak értékes ajándékot. melyeknek talán az értéken kívül különleges jelentése volt. Az aranyról a gazdagság, a királyi pompa juthat eszünkbe, a tömjén a szent sátorban, a templomban használt füstölőszer volt, a mirhát pedig amellett, hogy a gyógyászatban használták, balzsamozásra is, mellyel temetésre készítették fel az elhunytat. Királyhoz, paphoz és a halálba induló Megváltóhoz méltó ajándékok voltak. A legdrágábbak, de mindent elmondtak arról, akit a gyermekben azon a betlehemi éjszakán reméltek, hittek, benne volt minden szeretet, amivel hódoltak az újszülött királynak. Csak három, nem sok, de mégis minden. Ahogyan az én három ajándékom is. A könyv, a borítékba zárt üzenet és az angyal jelképezi számomra az egyszerű, de mindennél többet jelentő őszinte szeretetet. Egyiket sem adnám a sokért, a tabletért, okosóráért, hajszínezőért, mert igazán értékes az lesz, amit nem a kezünkben, hanem a szívünkben őrzünk meg az életünk utolsó napjáig. Ámen