„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1 Pét 5,7)

Varázspizsamám van. Egészen szombat reggelig annyit vettem csak észre, hogy puha és meleg, de már tudom a titkot, hogy ez nem egy egyszerű alvós ruha, hanem varázsereje van. Legalábbis a lányaim szerint a rajta lévő „varázsmackónak”. Amikor egy évvel ezelőtt megvettem, a rózsaszín kockás flanel nadrágján kívül, a praktikum volt a lényeg. Az az igazi téli estés, habos kakaós, melengető puhaság, ami szinte simogatóan ölel körbe az ágy melegében.

Szombat volt és lustán indult a reggel. Hannaróza bemászott mellém a takaró alá ölelkezősen hozzám bújva, és büszkén mutatta a saját pizsamáján a varázsmackóját. Az enyém haboskakaós, az övé korcsolyázós, de mindkettőn van két kicsi, laposan hímzett négyzet a feje és a szíve tájékán, amelynek varázsereje van. A nővérétől tudja, hogy este elalváskor az a két kis négyzet beszippant minden rosszat, a félelmetes dolgokat, hogy mosolyogva tudjunk elaludni. Amióta tudja a titkot, már attól sem fél, hogy álmában egy bogár vagy egy pók rámászhat, de az ijesztő álmokkal is megbirkózik a varázslat. Kiveszi az aggódást a szívünkből és a gondolatainkból, azért van pont ott mindkettőnk mackóján, a feje és a szíve tájékán. Mosolyogva hallgattam a titokzatosan suttogó lányomat. A tiszta, egyszerű gyermeki hit mindenben megtalálja a vigasztalást és a reménységet. Akár egy egyszerű pizsamában is. Attól a pillanattól kezdve, hogy megérti és érezni kezdi, eltűnik a félelem és nincs más, mint a nyugalom és a bizonyosság, hogy van, aki vigyáz rá, van, aki segít, és elűzi minden aggodalmát. Elgondolkodtam a szavain. A félelmeink és az aggodalmaink felnőttként is innen indulnak: a szívünkből és a gondolatainkból. Ha egyszer befészkelik magukat, nehezen tudunk szabadulni tőlük különösen akkor, ha túl sok a bizonytalanság. Ha gyökeret ver a szívünkben a félelem, irányítani kezdi a gondolatainkat egyre nagyobbnak és hatalmasabbnak mutatva az okát. Ha legyőzzük és megbirkózunk az egyikkel, máris ott a következő, mert az egész életünket elkíséri a féltés és az aggódás. Féltjük magunkat, az egészségünket, a megélhetésünket. Aggódunk a családunkért, a szeretteinkért, a jövőnkért. Félünk, hogy elveszíthetünk mindent, legfőképpen azokat, akiket a legjobban szeretünk. Ahogyan egyre idősebbek leszünk, a tapasztalattal, az életbölcsességgel együtt az aggodalmaink is gyarapodnak. Minél többet gondolunk egymásra és magunkra, annál jobban gyűlik a féltés is a szívünkben. Gyermekként elég egy varázsmackó, de hiába a pizsamából a felnőtt méret, ennél azért több kell! Bizonyosság, erőt adó, megtartó tapasztalat vagy csupán hit, amely annyi félelmen átsegít.

„Minden gondotokat őreá vessétek” – mondja Péter levele. A nyomasztó gondolatainkat, kétségeinket, a szívünk aggodalmát bízzuk az Istenre! Higgyük, hogy nem vagyunk egyedül, bármennyi küzdelmünk is legyen az életben. Erőt ad, támogat és kísér. Ha nehéznek éreznénk mindazt, ami ránk nehezedik, mindig van, akihez imádságban fordulhatunk. Mindig van, akinek gondja van ránk, aki szeretetével, kegyelmével képes legyőzni a félelmeinket és megadja azt a bizonyosságot, hogy a földi élet a terhekkel, aggodalmakkal, bizonytalansággal csak egy rövid szakasz az élet egészének folyamán, mert az igazi cél és végső állomás az örök élet, a tökéletes, mennyei boldogság. Ámen