default_mobilelogo

Napi falat

2021. április 9., péntek

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Mk 10,24)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (1Jn 1,7)

A tavasz érkeztének egyik első és megcáfolhatatlan bizonyítéka a napsugarak beesésének az a szöge, amely ellenállhatatlan vágyat ébreszt az emberben az ablakpucolásra. Csak tavasszal tud úgy beragyogni az előszobába, hogy felderít mindent, ragyogó napsárga fényben úsztatva a falakat, de felderíti a legapróbb koszfoltot is, ami a téli hónapok alatt az ablakra rakódott. Miközben a létrán egyensúlyozva újságpapírral dörzsölöm a sokadik rovarpiszkot a nagyjából 6 méteren végighúzódó üvegfelületen, eszembe jut, hogy milyen romantikus elképzelésem volt tizenévesen a jövőbeni, saját otthonomról. Az alig tíz négyzetméteres parányi szobámban faltam a lakberendezési magazinokat. Megterveztem papíron a házamat, a kertemet, beültettem virágzó cserjékkel, árnyat adó fákkal, virágokkal a tágas udvart, a házat pedig kinyúló terasszal, hatalmas üvegfelületekkel képzeltem el. Az elvárásaim átlagosak voltak, csupán két helységben nem lettem volna hajlandó kompromisszumokra: a konyhával és a fürdőszobával kapcsolatban. A konyha legyen világos és tágas. A mosogató pedig a kertre nyíló, nagynak álmodott ablak alatt. Még talán élvezném is a gyakori munkát, ha közben a kertben, a ragyogó napsütésben vagy éppen a hóval borított fehér fákban gyönyörködhetnék a mosogatás „nemszeretem” művelete közben. Miután végeznék az utolsó edénnyel is, a fürdőszobában forró vizet engednék a szélesre tervezett kádba, aztán elmerülnék az illatos habokban és csak bámulnám a csillagokat a tizenévesen odaálmodott üvegtetőn keresztül. Tökéletes csendben, békességben, mintha csak a fűben fekve bámulnám a bársony égre aggatott szikrázó kis fénypontokat. Fiatalon csak a romantikus oldalát láttam a fürdőszobába varázsolt égboltnak. Ma már megkérdezném az akkori önmagamtól, hogy szép-szép, de hogy pucolod meg azt az üveget a plafonon? Mi lesz a falevelekkel, gallyakkal, madárpiszokkal? Mi lesz az esőcseppekkel vagy éppen az olvadó hó nyomaival? Mi lesz azzal a temérdek kosszal, ami kívülről érkezik és homályosan láttatja csak a csillagaidat? Mi lesz a fénnyel, ha a téli szürkeségben még a vastag hótakaró is mozdulatlanul telepszik rajta? 

Miközben próbálok a létrán megmaradni a járda kövein egyensúlyozva, megkérdezném még azt is a régi önmagamtól, hogy ki fog majd a tetőre mászni üveget tisztítani, ha már a létrán is megbicsaklik az önbizalma? 

Hát, igen… felnőtt fejjel sokkal gyakorlatiasabb az ember. Miközben a gondolataim visszatérnek a valóságba, elégedetten állapítom meg, hogy a munkát elvégeztem. Az ablak tisztán ragyog. A függönyt kivasaltam, már csak a helyére kell akasztanom és jólesően nyugtáznom, hogy tiszta, friss illat járja át az otthonom. Miközben délután az asztalnál ültem, egy utolsó napsugár még besütött az ablakon. Szelídebb volt a fénye, lágyabban simogatta a falakat, nem derített fel mindent, de azt igen alaposan megmutatta, hogy hol lett csíkos vagy maradt foltos az ablakom. Mikor árnyékban volt, tisztának látszódott, csak a fényben mutatkozott meg, hogy nem voltam mindig alapos. 

A böjti úton, a nagyheti csendességben a tavaszi nagytakarítás, ablaktisztítás után megkérdezzük-e magunktól, hogy mi lesz az életünk törékeny üvegével? Mi lesz mindazzal a bűnnel, piszokkal, kísértésekkel, amelyek kívülről rakódnak ránk és mozdulatlanul telepszenek rajtunk eltakarva a fényt, Krisztus világosságát a szemünk elől? Van erőnk, bátorságunk szembenézni és leszámolni velük, amikor sokszor éppen úgy botladozunk, és próbálunk kapaszkodót találni az akadályok, bukkanók során, mintha csak a létra fokán egyensúlyoznánk? Van erőnk megszabadulni, megtisztulni a bűneinktől? Tudunk annyi jót tenni, hogy megváltsa az életünket, ha egy napon mérlegre helyezi az Isten? Olyan sokszor hiszi az ember, hogy egyedül is képes erre! Az árnyékban, a szürkeségben látszólag tökéletesnek, tisztának tűnik az élete, az igyekezete, de elég egyetlen sugár Krisztus fényéből, hogy lássuk a foltokat. Mindazt, amire egyedül képtelenek voltunk, amit észre sem vettünk, ami vádol és terhel bennünket az Isten előtt. Húsvét fényére van szükségünk ahhoz, hogy tisztán lássuk: egyedül, saját erőnkből nem tudunk üdvözülni, de Jézus vére által megtisztít minket bűneinktől, hogy világosságban járjunk és üdvözüljünk hitből, az Ő kegyelme által. Ámen