default_mobilelogo

Napi falat

2021. május 7., péntek

„…mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1Pt 2,2-3)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,28)

Április 22., a Föld napja. Egy teljes napig a kék bolygó, a szépsége, kiszolgáltatottsága és ezzel együtt a védelme kerül előtérbe. Miközben az ebédet készítem, éppen arról hallgatok egy rádióműsort, hogy hogyan tudnánk jobban óvni a környezetünket. Időnként az az érzésem, hogy készleten vannak mindannyiunknak a berögzült válaszaink, de csupán a betanult vagy inkább elvárt mondatainkat ismételgetjük nagy komolyan anélkül, hogy túlzottan megerőltetnénk magunkat a megvalósítással. Persze nem szemetelünk, spórolunk az ivóvízzel, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és igyekszünk ebből az utóbbiból egyre kevesebbet termelni, már amennyire ez rajtunk múlik. Az biztos, hogy egyre divatosabb ma környezettudatosnak lenni pont úgy, mint magyarnak, ám míg van, akinek ez az egész életét átjárja és életfilozófiája a Föld megóvása, másnak csupán egy jól hangzó szlogen, igazodás a trendhez pont úgy, mint a magyarkodás. Nem leszek álszent, a magam részéről csak egészen keveset tudok hozzátenni a teremtésvédelemhez, de sokszor ez egyáltalán nem rajtam múlik. A konyhai hulladékot szinte teljes egészében az alapanyagok, termékek csomagolása teszi ki. Mindent zacskózunk, fóliázunk, a vírustól való félelem miatt még talán a fóliát is fóliával védjük. A biomosogatót műanyag flakonban vesszük meg, a bioélelmiszert ugyanúgy nylonba csomagolják. Gyűlik a hulladék és próbálunk kreatívak lenni az újrahasznosítás terén. Gumiabroncsból ágyáskeretet vagy ügyességi játékot készítünk, műanyagflakonból madáretetőt, vázát, vagy kerti dekorációt, de a problémát ezzel nem oldottuk meg. A műanyag továbbra is jelen van, nem tűnik el és legyen bármilyen ízléses, tájidegen, művi lesz a természetes környezetben.

Ágyásszegélyt keresek. Valami olcsót, de ízléseset a rózsalugasom mellé. Találok is bőven, egyik szebb, mint a másik, olcsó is, egészen szép is, de műanyag, én pedig ragaszkodok az elveimhez, hogy műanyagot a kertbe semmiképpen nem teszek. Inkább követem az elődeimet és abból építkezek, amit a természet ad nekem: fűzfavesszőből fonok egyet. Meglepően egyszerű, könnyen, gyorsan megy, fontam már nem egyszer. Csupán a szükséges alapanyagot kell megtalálni, leszúrni az ujjnyi vastag karókat és körbefonni oda-vissza pont úgy, mintha kosarat fonna az ember. Nem túl modern, de tökéletesen illik a rusztikus környezetbe, ahol már minden tenyérnyi helyet lassan beültetek. Ez a másik, amit ösztönösen teszek a környezetemért: azon a kisebb vagy nagyobb területen, amelyért felelősséget vállalok, amit magaménak tudok, minden évben ültetek fát, cserjét, évelőt mindig azt, amire hely van. Ecsenyben 15 év alatt ugyanennyi fát ültettünk be a parókia kertjébe. Diót, szelídgesztenyét, cseresznyét, kőrist, nyírfát, díszalmát, nyírfát, naspolyát. Ha mind nem is maradt meg, de van, ami azóta is hirdeti az életet, hogy bár az ember sok mindent tönkretesz, az Isten akarata a növekedés és az élet. Felelősséget adott az embernek, hogy uralkodjon, gondoskodjon, védjen, óvjon, a rábízottak érdekét nézze a sajátja helyett, és ha megtanul újra harmóniában élni a természettel, megérti, hogy az egyszerűségben mégis boldogabb lehet az élete. Ha tud szívből örülni egy nyíló virágnak, a szélben ringó búzatáblának, árnyat adó fának, ha érzi a hajnali madárdalban, a fűszálon csillogó harmatban, a csendben, a reggeli ébredő fényekben a tökéletes békességet, egy pillanatra mintha a mennyországban járna. A teljes, tiszta boldogságban, melyet a teremtésben kapott az ember és ahova a szíve mélyén visszavágyik. Egy csepp mennyország, egy kert, egy tiszta vizű forrás, egy korty friss levegő és megérzi az ember: a műanyag világból végre hazatalált. Ámen