default_mobilelogo

Napi falat

2021. május 7., péntek

„…mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1Pt 2,2-3)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,11)

Alapvetően igen optimista vagyok. Példának okáért, ha egy április végi reggelen kinézek az ablakon, és azt látom, hogy süt a nap, akkor elhiszem, hogy meleg is társul hozzá, így a kabátot a fogason hagyva, vékonyka blúzban indulok utamra. Kellemesen hűvös van még, de a nap már melegen cirógat a sugaraival, szinte kisimogatva az álmot a szememből. Az autó hőmérője 6 fokot mutat. Kicsit meghökkenek ugyan a látványon, de kétségbe nem esek, lesz ez még sokkal több is, korán van még, adjunk időt az ébredésre nem csak magunknak, de a melengető sugaraknak is. Mire a szokásos délelőtti iskolai feladataim után hazafelé indulok, az ígéretes jó időnek nyoma sem marad. Sötét felhők gyülekeztek, hideg szél terelte őket össze, néhány pillanat alatt elfeledteti velem is a meleg sugarakat miközben fázósan dörzsölöm végig a karom. Mire hazaérek, úgy érzem magam, mint aki kabát nélkül tett a pingvineknél látogatást, de nem csak én fázok, hanem a nagylány is vacogva közlekedik és ölelésnél, elfojtott mosollyal dugja a nyakamba hideg mancsait. Ilyenkor hajlamos vagyok egyszerűen bekuckózni a kanapé sarkába nyakig bugyolálva a plédembe, de ma inkább a tettvágy hajt, bár a meleg utáni vágyamat nem győzheti le. Végül úgy döntök, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal és a sütővel fogok javítani a hőérzetünkön. Ugyan pünkösd még kicsit távolabb van, de napok óta motoszkál a fejemben egy felkérés, hogy egy interjúhoz piros-sárga pünkösdi tortát süssek. A tűz, a láng, a mindent átjáró, hevítő melegség, a szenvedély pont stílusos lesz a tavaszi hidegben. Az ízeket is éppen ilyenre tervezem. Kardamomos, étcsokis piskóta, rétegenként gyömbéres, marcipános, rumos baracklekvárral megkenve. Körben a lángnyelvek, a tetején pedig mintha egy templom színes üvegablaka lenne, a galamb, mint a Szentlélek jelképe. A gondolat is melegséggel tölti el a lelkem. Szépen lassan, mintha csak az ereimben csorogna, elindul, és átjárja mindenem, forró érzéssel tölti meg dermedt tagjaimat. Talán hasonlót érezhettek a tanítványok is. A félelemtől, csüggedéstől dermedt tagjaikat átjárta az Isten lelke. Lángnyelvek formájában szállt le mindegyikükre és tűzzel, érzéssel, bátorsággal, szenvedéllyel teli hittel töltötte meg a szívüket. Ahol a Szentlélek tüzet gyújt, többé nincs helye a dermedtségnek vagy tétlenségnek, mert az erő, a vigasztalás, a szeretet lelke az, amely kitöltetett a szívekbe.

A lélek pedig azóta is munkálkodik általunk is, bennünk is.

Amerikai szokás, hogy pünkösd ünnepére jelképesen piros-sárga tortát sütnek, így ünneplik a lélek kitöltésének, az egyház születésének a napját. Mi tortával és anélkül sem ünnepeljük igazán. Talán mert a lélek nem valami látható, kézzel megfogható dolog. Csupán érezhető, de talán nem is tudjuk, mit kellene éreznünk a Szentlélek munkája által. Pál apostol a Lélek ajándékának sokféleségéről beszél. Arról, hogy mindannyiunkban munkálkodik: a vigasztalás, a tanítás, a bölcsesség által. Munkálkodik akkor, amikor önzetlenül segítünk vagy jót teszünk. A Lélek tölt el hittel, reménységgel. Általa szólunk az Istenről, az Isten nevében. Ott van a lelkiismeretünkben, a bennünk visszhangzó szavakban. Benne van a dermedtségünkben, a szeretetlen közönyünkben, hogy tűzzel, szenvedéllyel, élettel töltse meg a szívünket. A Lélek van jelen a szeretetben, amellyel gondoskodunk, féltünk, óvunk, segítjük a legkisebbet, a leggyengébbet akár még az ellenséget is. Minden, ami jó bennünk és általunk van, a Lélekből indul, hogy az Isten akaratára vezessen bennünket. Olyan, mint egy kapocs, amely összeköti az embert az Isteni szeretettel, hogy megértve a tökéletes jóság, kegyelem mindent megmozgató erejét, hitet ébresszen, lángra lobbantson olthatatlan szenvedéllyel.

Alapvetően igen optimista vagyok. Ha érzem, hittel vallom, tapasztalom az Isten Lelkének megerősítő tüzét az életemben, akkor elhiszem, hogy másban is éledhet a szikra, lehet az Isten szeretete szenvedéllyé. Lehet bátorság, erő a jót választani, szeretettel cselekedni, ha engedem, hogy rajtam keresztül is munkálkodjon az Isten hitet ébresztő, életet adó Lelke. Ámen