default_mobilelogo

Napi falat

2021. július 28., szerda

„De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,11)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt. Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.” (Zsolt 19,8-9)

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy kialakulóban lévő kereszteződés fóbiám van. Bárhová is menjek, valahogy minden városban van egy olyan kereszteződés, amelyhez közeledve furcsa, nyomasztó érzés lesz úrrá rajtam. Nincs oka, nincs rossz tapasztalat, csupán az első pillanattól kezdve veszettül szirénázik a vészvillogóm és ösztönösen óvatosságra, különös éberségre int a belső hang a lelkemben, hogy készüljek fel mindenre, mert itt bármi megtörténhet. Történik is. Általában sűrűn kapkodom a levegőt szörnyülködve, hogy hát ilyen nincs, és mégis van! A szabályok eltűnnek, a táblák megszűnnek és legtöbbször a KRESZ helyett az érkezési sorrend lesz irányadó az amúgy nehezen belátható kereszteződésben. Míg Bogláron mindenki más a Tesconál követel körforgalmat a sűrű balesetek miatt, én a malomnál érzem a gyomorszorító, nyáron időnként pánikszerűen szirénázó veszélyhelyzetet. A szezon csúcsforgalmában mindenki siet. Napozni, hűsölni, bevásárolni, bobozni, kalandparkozni, színházazni. Jobbról, balról, elölről, hátulról igyekszik eljutni az élményhez, melyek közül elég sok a mi utcánk irányába érhető el. A leghosszabb idő, melyet sűrűn jobbra-balra pislogva a kijutásomra vártam, 3 és fél perc volt, pedig nem vagyok az a „mazsola” típusú vezető, aki beragadna és arra várna, hogy véget érjen a nyár és megszűnjön a forgalom. A soromra és az elsőbbségemre várva, van időm megfigyelni a sofőröket. Van, aki nem törődik azzal, hogy lesz-e következménye, de kicsorog mereven előre nézve még akkor is, ha nincs elsőbbsége. Oldalra se pillant, nehogy észrevegye a sűrű fékezéseket, integetéseket és a fagyos pillantásokat. Van, aki türelmetlenül várja, hogy kijusson, bőgeti a motort, időnként gázt adva, szinte úgy fogva vissza az autót, mint egy zabolátlan lovat, aztán amint lehet, kilő a kanyarba és tovasuhan. Van az óvatos, aki mindig egy kicsit kijjebb dugja a kocsi orrát, hogy jól lásson jobbra és balra, míg végül már szinte középen áll és tőle nem látni a kanyarból érkező forgalmat. Vannak a magabiztos gyakorlottak, és a bizonytalanok, akik jobbra indexelnek, balra kanyarodnak, végül egyenesen indulnak szépen lassan a gömbkilátó irányába. Nyilván rájuk gondolva kerülnek ki a kereszteződésbe az egyre méretesebb táblák, amelyek az utcában található szórakozási lehetőségeket reklámozzák. Amikor először szembesültem a nyári táblainvázióval, cifrák jártak a gondolataimban cirádás, kanyargós szavakkal kidíszítve, mert ugyan kinek juthat eszébe, hogy az egyik stresszes kereszteződésben táblákkal takarja el az utat és a szabad kilátás esélyét? Minden bizonnyal annak, aki a 161 cm-t termetben meghaladja, vagy egy földszintes autónál magasabb modellben ül, mert azon a szinten ahol én élem a mindennapjaim, teljes takarásba kerül az utca egyik oldala éppen onnan, ahonnan jogosan várják az érkezők, hogy kötelességtudóan elsőbbséget adjak. Egyik pillanatról a másikra az óvatos sofőr lettem, aki nyakát a duplájára nyújtva, szemét erősen meresztgetve lassan csorog szinte centinként előre, hogy lássa, tiszta-e az út. A táblákat nézve megállapítom, hogy az élmény, a kaland cseppet sem vonz. Abban a pillanatban, hogy elindulok vakon, a kultúra kikötőjében érzem magam, ahogyan körülöttem mutogatnak és a magyar nyelv szépségeivel hivalkodnak a jobbról érkezők. Az adrenalin szintem az egekben, mintha csak egy kalandparkban lenne. Egyedül a kilátót hiányolom, mert akkor végre beláthatnám a kereszteződést minden veszélyével együtt.

A balatoni szezonban az élmény fontosabbnak tűnik, mint a biztonság. Az önfeledt szórakozás, mint a kötöttség és a szabály. A haszon felülírja az ésszerűséget és semmi nem számít akkor, ha itt az önfeledt, kötöttségtől mentes forró nyár. Egy kereszteződésnyi élet. Számomra, ezt jelenti a malomnál futó utak találkozása. Talán ezért van bennem a rossz érzés, a nyomasztó félelem, ezért ódzkodok áthajtani az úton, mert mintha az egész élet lenyomata képeződne rajta. Élhetünk óvatosan, vakmerőn. Figyelhetünk a szabályokra és szemet hunyhatunk felettük. Haladhatunk lépésről-lépésre kínosan ügyelve minden mozdulatunkra, de akkor is ki vagyunk szolgáltatva másoknak, akikkel együtt hajtunk az utunkra. A pillanat varázsa, az élmény fontosabb, mint a biztonság. Az érdek a haszon, felülír minden törvényt, azt is, amit az Isten nem kőtáblába, hanem a szívünkbe vés. A kaland csábít és könnyű eldobni minden kötöttséget, de ahogyan egy kereszteződésben, úgy az életben is mindennek ára van. Talán sokáig nem történik semmi. Baj nélkül éljük a mindennapokat egészen addig, míg beüt a krach és összetörik, semmivé lesz minden, amit építettünk. Talán bízunk a rutinban, a taktikában, éberségünkben, de elég egyetlen pillanat és minden elveszett. A pillanatnyi öröm már nem ad boldogságot, az élmény nem ad biztonságot, és rájövünk, hogy a törvény, az Isten parancsolata nem gátolni, megfosztani akart minket a jótól, csupán megvédeni attól a rossztól, ami veszélybe sodorhatja az életünk. Néha szükségünk van arra, hogy az Úr intő szavát halljuk és bölcsebbek legyünk. Szükségünk van arra, hogy időnként elengedje a kezünk, hogy a saját hibáinkból tanuljunk. A lecke pedig fájdalmas tud lenni: rájönni a saját bukásaink által, hogy mi az igazán fontos az életben és hagyni, hogy az Isten törvénye vezessen, védjen és a benne megtalált biztonsággal megörvendeztesse a szívem. Ámen