default_mobilelogo

Napi falat

2021. július 28., szerda

„De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,11)

Bővebben ...

Egy kép gyülekezetünkről

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16)

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.

Arany Jánosnál kifejezőbben senki sem fogalmazhatta volna meg a 38 fokban, délelőtti napsütésben, tikkasztó hőségben, az udvarunkban uralkodó állapotot. A fű foltokban kiégett. A gyom vidáman zöldell, sőt boldogan virágzik, minden más szenved a perzselő napon a sovány homokos, köves talajon. A rózsák már ki sem nyílnak, szinte összesül a bimbójuk, a liliomok szépsége is csak kérészéletű ebben a melegben. A puhán zöldellő fű most csak száraz, szúrós tarló, és végignézve az udvaron, a lelki szemeimmel azonnal látom, milyen lehet a napmelegtől égő kopár sziknek a legkisebb sarja is. Verselemzésben sosem voltam túl jó, de régóta próbálom magam elé képzelni azt a bizonyos szöcskenyájat, amely elmélázva legelész a száraz fűben. Olyan komótosan, ahogyan a tehenek szoktak. Időnként kérődzve, elnyújtva ciripelve egyet, aztán heverészve pihengetve. Lelassulva a jóllakottságtól, elpilledve a napmelegtől arra várva, hogy az est leszálltával hűvös csend borul majd a tájra. Mit nem adnék egy ilyen bávatag szöcskenyájért most, itt az udvarunkban, de ezek veszettül pattognak, ugrálnak, sőt, métereset siklóernyőznek a szárnyaikkal, ha veszélyt éreznek. Mi pedig a legforróbb délben, a tűző napsütésben befőttesüveggel kergetjük őket. Napi program ugyanis a szöcskevadászat. Juan Pedro Alvarez, a lányszoba gekkója kifejezetten szereti a húsos, izmos combú szöcskéket. A nyár igazi kuriózum a számára, mert az év többi részében főként lisztkukacokkal táplálkozik. Persze ebben sem éri be akármilyen csemegével: a szárított szóba sem jöhet, Juan csak és kizárólag azt eszi meg, ami mozog, amire vadászni lehet. A szöcskét, tücsköt különösen is szereti. Ilyenkor kibújik belőle a dínós vadászösztön és egyetlen pillanat alatt levadássza az ide-oda ugráló delikvenseket. Hannaróza pedig befőttesüvegbe fogja, és szállítja a hüllőnek a napi ellátmányt. Időnként besegítünk neki. Hol én, hol apa, hol Andris attól függően, hogy kit sikerül éppen rávennie. 38 fokban, délelőtt 11-kor én voltam soron. Amerre léptem, lábam nyomán szöcske termett a száraz fűben, de a gyűjtögetésnek sok eredménye nem lett, így alaposan leizzadva elismertem vereségem és bementem a konyhába. Hannaróza hamarosan megjelent először egy, majd újabb szöcskével az üvegében. Egy idő után virágot is dobott a fedél alá néhány levél kíséretében, hogy humánusabb legyen a rovarok vesztőhelyre kísérése. A gekko etetése után aztán már mindent gyűjtött:

„Nézd anya, méhecske.” – lépett be a konyhába. „Ügyes vagy, de engedd el, mielőtt az üvegben megfullad!” Néhány perc és újra megjelent: „Fogtam egy lepkét is!” „Ügyes, de engedd el a lepkét, kint van a helye, hogy repülhessen.” Aztán fogott csigát, katicát, bogarat, kabócát, én pedig úgy éreztem magam mint egy motivációs tréner, aki folyton azt hajtogatja, hogy „Engedd el! Ne ragaszkodj hozzá! Nincs szükséged rá!” Közben azért örültem, hogy bejött és megmutatta őket. Mennyivel rosszabb lett volna, ha gyűjtögeti napokon keresztül és halott tetemek hullanak csak ki az üvegből.

Gyűjtögetünk mi is egész életünkben. Élményeket, érzéseket, jó vagy rossz tapasztalatot. Gyönyörű pillangót, fullánkos méheket, kártékonyat, hasznosat és büszkén zárjuk mindezt magunkba. Legtöbbször csak szépen csendben tesszük a csillogó cserépedénybe a kincseinket. Nem kérdezünk, nem mutatunk, csak gyűjtjük magunkba mindazt, amit hallunk, látunk, tapasztalunk, gyűjtjük a szavakat, tetteket, élményeket és engedjük, hogy mindez bennünk is érzéseket indítson, tettekre sarkalljon és nyomot hagyjon a szívünk, lelkünk mélyében. Jót és rosszat is. Szeretetet, jóságot, szelíd, csendes békességet, vagy éppen haragot, gyűlöletet, bűnt és mindazt, ami mérgezi az életünket. Éveken át gyűjtögetünk és sokszor hosszú idő után látjuk csupán, hogy mennyi minden csontváz, halott tetem gyűlik a szívünkbe. Pedig csak annyit kellene tennünk, hogy az Isten elé járulunk és megmutatjuk neki a kincseinket. Mindig komolyan vesz bennünket, sosem tartja jelentéktelennek mindazt, amit átélünk, tapasztalunk, érzünk, de azt is mindig megmondja, hogy mi az, amit el kell engednünk, ami nem a javunkat, nem az életünket szolgálja. Egyértelműen megmutatja a bűneinket, hibáinkat, amiket nem hordozhatunk magunkkal, mert halott, terméketlen lesz az életünk. Nemcsak elengedésre biztat, hanem meg is tölti az ürességünket lelkével, kegyelmével, értő, megbocsátó szeretetével. Járuljunk hozzá minden örömünkkel és gyengeségünkkel. Kérjük őt, hogy minden döntésünkben adjon bölcsességet és utat. Vegye le rólunk bűneink terhét, és adjon nekünk imádságos hitet, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. Ámen