"Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat." (Péld 27,17)

"Tanítom a kisfiamat" – Aki még nem ismeri, annak mindenképpen érdemes elolvasni Karinthy örök érvényű írását, különösen most, amikor az otthoni tanulásban sok szülő átél hasonló helyzeteket. Egy egyszerű matematikapélda, kályháról és a benne égő bükkfáról, ami felett nemcsak a gyerek, de az apa is értetlenkedve görnyed. Leplezi a kudarcát, hárít, aztán hirtelen szembesül a ténnyel: évtizedekkel azelőtt az apja ugyanezt a példát pontosan így nem értette. Két évtized után a minta ugyanaz, amit követ az apa és a fia, ugyanaz a jelenet játszódik le közöttük egy generációval később. Mindegy hány év telik el, mégis rájön: ugyanúgy tanítom a kisfiamat.
Tanítjuk, sok mindenre őket. Számokra, arányokra, törtekre. Képletekre, fizikai törvényekre, a természet vagy éppen a múlt ismeretére. Tanítjuk, hogyan kell helyesen írni és beszélni, hogy kell egy vizsgára felkészülni, tanítjuk még akkor is, ha mélyen a szívünkben érezzük, hogy annyira kevés az, amire szüksége van és használja majd mindebből a nagybetűs életében.
Pedig az élet folyton vizsgáztat bennünket, csak éppen nem számokat, törteket kérdez, hanem sokkal inkább azt, hogy mire tanítottuk a gyermekeinket. Amikor ők maguk kerülnek válaszút vagy kihívás elé, akkor kerül mérlegre, hogy mennyire voltunk jó tanítómesterek, hogy mit adtunk át nekik, mennyire használható az a tudás amelyre tanítottuk vagy inkább neveltük a gyermekeinket: plántáltunk-e tiszteletet a közöny helyett? Neveltünk-e szeretetre a gyűlölet helyett? Buzdítottunk segítőkészségre az önzés helyett, és neveltünk-e hitre, Isten iránti szeretetre az önimádat helyett? A gyerek pedig abból tanul leginkább, amire példát lát, amit megél, tapasztal. Azt tanulja amit tanítanak neki. Minden szavában, a tetteiben ott vagyunk egy kicsit mi magunk is. Tükrözi a saját vágyainkat, kudarcainkat, félelmeinket, örömünket. Tükrözi a szorgalmunkat vagy éppen a laza hanyagságunkat. Nem mindegy most sem, akár a mostani veszélyhelyzetre gondolva, hogy mit tanul az én példámon keresztül: segítséget, együttérzést vagy önzést és széthúzást, mi magunk is szülőként, társként, emberként tanulunk és vizsgázunk ezekben a napokban is.
"Tanítom a kisfiamat" mindennel amit szólok vagy teszek. Nem mindegy hogyan élek vagy hozom meg a döntéseimet, építek vagy rombolok és mire a Mester színe előtt állok, nem mindegy, hogy pusztuló romokat vagy virágzó utat hagyok magam mögött. Ott már előtte állva Karinthy szavaival: "...egészen mindegy, hogy hány nap alatt ég el kilenc köbméter bükkfa és hatvan-hetven év élet." A lényeg az lesz, hogy hogyan, mennyire éltünk hitben, a kegyelem Istenének szeretetében. Ámen