"Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" (Zsolt 62, 6-9)

Egy férfi és egy nő napja emojikkal kifejezve. Néhány éve találkoztam ezzel a képpel és az igazat megvallva, egy kissé magamra ismertem.
Ha a valóság nem is ennyire szélsőséges, de valamennyi igazság mégis van benne: a nők időnként úgy élik meg a napjaikat, mintha egy érzelmi hullámvasútban ülnének. Van benne nevetés, sírás, bosszankodás, félelem, aggodalom, öröm, meghatódottság kombinálva vagy eklektikus összevisszaságban, de talán még arra is képesek vagyunk, hogy mindezt így, egyszerre produkáljuk. Az ok talán az, hogy túlságosan az érzelmeinkre hagyatkozunk. Minden megérint, mindent megélünk és intenzíven beleéljük magunkat az adott pillanat történéseibe. Nem tudunk kívülállók maradni, nem tudunk gyakorlatiasan, tényszerűen szemlélni helyzeteket. Ahogyan telnek az órák egy átlagos nap alatt, úgy változik minden élménnyel, találkozással, benyomással a hangulatunk pont úgy, mintha egy hullámvasútban ülnénk, ami hol a magasba, hol a mélybe száguld velünk, és a túl sok érzelemtől időnként túlcsordul a lelkünk.
Élmények, benyomások, impulzusok... Mindannyian másképp éljük meg, hogy igazodnunk kell a változásokhoz, máshogyan alkalmazkodunk és készítjük fel magunkat a megváltozott helyzetekre, de egy biztos: nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is elfáradunk benne.
Az utóbbi hetek lelassult napjai sokkal csendesebbnek tűnnek. Alkalmazkodtunk, tudomásul vettük, hogy másként telnek a napjaink. Kevesebb találkozás, kevesebb vagy inkább más élmény és benyomás. Van aki könnyebben, van aki nehezebben, de igazodtunk a megváltozott helyzethez. Mégis érezzük, hogy a lelkünk most sem teljesen nyugodt. Talán kevésbé mutatjuk ki az érzéseinket vagy mással telik meg, mint egy átlagos, rohanós hétköznapon. Sokaknak most leginkább bizonytalansággal, aggodalommal, féltéssel a családjuk, távol lévő uszeretteik iránt. Sokakban ott van a jövőtől való félelem: lesz-e munkám, megélhetésem, biztos hátterem? Aki betegséggel küzd talán évek óta, még inkább érzi a terhét annak, hogy mi lesz, ha az új vírust is elkapom? Háborog a lelkünk, és közben tudjuk, hogy szükségünk van egy kikötőre, egy biztos pontra. Egy olyan fékre a hullámvasúton, amely lehetőséget ad időnként megállni. Biztonságot ad, ha félelemben, veszélyben érezném magam. Olyan stabilitást ad a legnagyobb bizonytalanságban, hogy megnyugvásra, békességre találjak.
"Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom."
Több ezer évvel ezelőtt a zsoltáros tudta, hol van ez a biztos pont. Háborúban, veszélyben, nélkülözésben, kétségek és félelmek között az Istennél talált biztonságot. Oltalmában, szeretetében, abban az erős, mindent megtartani képes hatalomban, amely azóta is ugyanúgy kősziklánk, erős várunk, szabadítónk. Hangtalan lüktetés az ereinkben, dobbanás a szívünkben, csönd a lelkünkben, reményünk, vigaszunk most, és minden időben. Ámen