"Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.” (Mt 13, 45-46)

Egy szem gyöngy, ami mindennél értékesebb. Vajon meddig lenne erőnk és türelmünk keresni azt az egyet? Megéri várni? Kitartóan keresni akkor is, ha csak egy vágy, sejtés csupán a szemem előtt? Vajon mikor adnánk fel a keresést és érnénk be egy egyszerűbbel, kevésbé értékessel? Akár egy utánzattal, ami látszatra szép, már-már tökéletes, csak éppen értéktelen hamisítvány, ami becsapja a szemünket és elhiteti, hogy kivételesen értékes.
Nagyanyám mondta egyszer, hogy lánykorában úgy tartották, gyöngyöt ajándékozni jót nem jelent, mert vele együtt fájdalmat és könnyeket kap az ember. Gondolták ezt azért, mert a gyöngy a kagyló belsejében fájdalomból születik: egy apró porszem bekerül a testébe, és, hogy védekezzen, meszes anyaggal burkolja be. A szenvedésből táplálkozik. Ez növeli és teszi egyre tökéletesebbé. Aki tartott már gyöngyöt a kezében az azt is érezte, hogy mennyire hideg és nehéz tud lenni. Már-már bántóan. Aztán szép lassan eggyé válik a bőrünkkel, szinte beleolvad. Átveszi a melegét, észrevétlenné, könnyűvé válik, mintha mindig is ott lett volna a helye, úgy simul a viselőjéhez.
Jézus példázatában a kereskedő gyöngyöket keres. Kincset, értéket. Valahol mélyen, egészen mélyen a szívében érzi, hogy van egy különleges, egy igazán értékes. Keresi és közben ki tudja, hányszor örül, remél, hisz, minden alkalommal amikor egy újabb a kezébe kerül. Aztán kiderül, hogy hamis, nem az igazi, nem valódi, csupán látszat ami elhiteti vele egy időre, hogy kivételesen értékes.
Egész életünkben keressük a tökéleteset. Persze tudjuk és el is fogadjuk, hogy nem találhatjuk meg mindenben: sem kapcsolatokban, barátságban, szeretetben, sem családban, kisebb-nagyobb közösségben, mert egy ember sem hibátlan és tökéletes, de mégis érezzük, hogy van valami ami nélkül nem teljes az életünk. Vágyunk valamire ami csupán egy sejtés, érzés, gondolat. Elkezdjük keresni és időnként úgy tűnik, megtaláljuk: kapaszkodunk magunkba, emberekbe, babonákba, józan eszünkbe vagy éppen hatalomba. Keressük a pénzben, erőben, fiatalságban, és ki tudja, mennyi minden másban, ami egy időre elhiteti velünk, hogy lehet minden könnyű és gondtalanul szabad az életben. Aztán csalódunk és eldobjuk, mert nem igazi, míg végül rátalálunk az Isten országára, a hitre, az Isteni szeretetre ami eleinte cseppet sem könnyű, nem melenget, nem simogat, hanem nehéz, hideg, bántóan szembesít a saját tökéletlenségünkkel, bűneinkkel, a gyengeségünkkel. Akkor, abban a pillanatban már érezzük, hogy rátaláltunk az egyre, az egyetlen különlegesre, az egyetlen igazi értékre. Amint felismerjük, eggyé válunk vele, tökéletesen hozzánk simul az Isten szeretete: az a "gyöngy", amely fájdalomból született. Szenvedésből, kínokból, Krisztus testének minden gyötrelméből ott a kereszten. Így lett tökéletessé, ragyogóan fényessé, az egyetlen igazi kinccsé az értünk adott, megváltó Szeretet. Ámen