"Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében." (Jeremiás 18, 6b)

Süssünk kenyeret! Lépten-nyomon ezt olvasom most a közösségi médiában. Látva a gyönyörű, ropogós héjú veknikről készült képeket, hagytam magam rábeszélni. Miért is ne? Lisztem ugyan nincs kilószámra, élesztőm 3 kocka, a kovászom ecetes lett, ráadásul nem is értek hozzá, de legyen. Sütök egy igazi békebeli, tiszta kovásszal készült kenyeret. Miért is ne? Magabiztosan, rögtön így elsőre.
A "Miből? még megoldható, de a "Miben?" már komolyan elgondolkodtatott. Fedeles kacsasütő, vaslábas, méretre megfelelő jénai hiányában a legegyszerűbb és legvonzóbb utat választottam: Légli manufaktúra. Végre nyomós okom van a konyhám díszévé avatni egy gyönyörű, piros fedeles kerámia kenyérsütőt, és végre nyomós indokom van újra ellátogatni a Légli majorba. Különös varázsa van a helynek. Pont olyan tökéletes harmóniában van a természettel, mint ahogyan néhány évszázaddal vagy akár évtizeddel ezelőtt együtt élt, lüktetett az ember szíve a természeti környezettel. Az udvarba lépve mintha a múltba térnék vissza, megérezve percekre vagy órákra, hogy mennyivel tisztább, egyszerűbb is lehetne az életünk. A műhelyben Edit a korongnál ül, mosolyogva fogad, mint mindig. Az agyagtömb a keze alatt gyorsan és egyszerűen formálódik. Öblösödni kezd, a fala egyre vékonyabb, felfelé húzza, csupán néhány mozdulat és az agyagból kész alkotás lesz. Jeremiás szavai jutottak eszembe: olyanok vagyunk az Isten kezében, mint az agyag a fazekas korongján. Formál, alakít bennünket. Néha gyengéden, óvatosan puhítva a keménységünket, időnként erős, határozott mozdulatokkal, már-már fájdalmasan.
Jeremiás ítéletet hirdetett a nép felett, fenyegető próféciát a fazekas hasonlatán keresztül. Megtérésre hívta őket, az Istenhez való visszatérésre, hogy el ne vesszenek. Többször olvastam, hallottam hasonló gondolatokat most is, a világunkat sújtó veszélyhelyzetben. Sokan az Isten haragját, ítéletét emlegetik a pusztulásába fejlődő világunk felett. Globalizálódunk, és közben vakon, magabiztosan kerülünk egyre messzebb a teremtettségtől és a Teremtőtől, mégsem tudom a járványban, a veszélyben az Úr sújtó haragját érezni. Hitem szerint Isten az élet Istene, akinek a bűneink, a hitetlenségünk, mérhetetlen elbizakodottságunk ellenére sem a pusztulásunk, hanem a megmenekülésünk a célja. Nem a szenvedést, betegséget, gyászt akarja, hanem az életet, az üdvösségünket. Atyai szeretettel formál bennünket úgy, hogy közben mindig a javunkat akarja. Néha fájdalmasan, keményen szembesít bennünket a bűneink következményével és húsbavágóan érezteti meg velünk, hogy hova vezet ha Nélküle, helyette akarjuk uralni a világot, de az életünkért a legdrágábbat is odaadta: egyetlen Fiát, Jézus Krisztust, akinek szenvedése, megváltó halála és feltámadása által örök életet, üdvösséget ígért. Mindig van lehetőségünk változtatni és visszatérni Hozzá. Minden percben, órában és napon amit nekünk ajándékoz az életünkben. Amíg új napra ébredhetünk, addig van alkalmunk arra is, hogy visszatérjünk az élet forrásához, a vigasztalás, kegyelem Istenéhez. Ámen

A piros kenyérsütőm a konyhában díszeleg. Vele együtt hazahoztam egy apró darabot abból a derűből mellyel most is, az aggodalom idején, a teremtő Istenhez egészen közel, újabb csodák kerülnek ki Attila műhelyéből.