„Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt." (Mt 24, 32-33)

Abban a pillanatban, hogy az ember kertet ültet és elkezdi gondozni, megérzi, mit jelent az a teremtettségben kapott feladata, hogy uralkodjon mindenen, amit az Isten szépnek és tökéletesnek alkotott. Ez az uralkodás pedig nem kifosztást, zsákmányolást, öncélú gazdagodást jelent, hanem gondoskodást, szeretettel teli törődést, tudva, hogy amit adok, sokszorosan kapom vissza a természettől.
A kert és a növények iránti szenvedélyes rajongásom gyermekkoromban kezdődött. Egyszer csak elindult egy érzés, egy vágy és nemcsak, hogy maradt, de élethosszig tartó rajongássá duzzadt. Tizenévesen virágkötő, aztán kert és tájépítő akartam lenni, több száz növény latin nevét tudtam kívülről, könyveket faltam, és saját, kicsit vadregényes, angol kertről ábrándoztam. Akkortájt olvastam először Carl von Linnéről. A 18. századi, Svédországban élt botanikus, természettudós már négy évesen a virágok szerelmese volt. Amellett, hogy ő dolgozta ki a természettudományos rendszertan alapjait, a virágokról tett megfigyeléseit felhasználva megalkotott egy virágórát is. Rájött, hogy ha a különböző fajokat a virágjuk nyílásának megfelelően sorba ülteti, akár a nap 24 órájában meg tudja a pontos időt állapítani. Megfigyelte, hogy a virágok jelzik az időjárás változásait, figyelmeztethetnek betegségekre, melyek a haszonnövényeket fenyegetik, ő maga pedig, állítólag 5 perces pontossággal meg tudta mondani a virágok alapján a pontos időt is. Nem tett mást, mint figyelt a jelekre. Arra, ami mellett sokan közömbösen mentek el, de számára egyértelműek és érthetőek voltak. Figyelt a természetre, a változásokra, következtetéseket vont le belőlük és ha kellett, aszerint cselekedett.
Jézus is jelekről beszél. Egyszerű példát, a fügefát hozza, hogy figyelmeztessen: lássuk és értsük mindazt ami körülöttünk változik és történik! Vegyük észre, hova vezet, ha nem Isten szerint uralkodunk a teremtett világon, hanem pusztítunk és öncélúan kizsákmányolunk mindent. Vegyük végre észre, hogy a bűnnek és mindennek következménye van, semmi nem múlik el nyomtalanul.
Ezekben a napokban, amikor betegségről, földrengésről, tavasz végi hóesésről hallunk értjük- e a jeleket, melyek mind arra figyelmeztetnek, hogy nincs hatalmunkban minden. Nem tudunk győzedelmeskedni minden felett, mert egyszerű teremtmények vagyunk.
Az- az Isteni erő és hatalom az Úr mindannyiunk felett, akitől életet és feladatot kaptunk a teremtettségünkkel. Mikor térünk vissza Hozzá, aki nem vár másra, mint, hogy újra megfogjuk a kezét? Vajon meddig van időnk? Meddig lesz még türelme hozzánk?
A történelem megismétli önmagát. Évezredek során mindannyiszor amikor az ember eltávolodik az Istentől, megérzi, mit jelent Nélküle élni kiszolgáltatva a bűnnek és a rossznak. Ezekben a hetekben a saját bőrünkön, fájdalmasan tapasztaljuk, hogy nem irányíthatunk mindent, ahogy az elődeink sem. A jelek körülöttünk figyelmeztetnek, hogy az óra ketyeg a természeté és a miénk is… MOST még van időnk! MOST még van lehetőségünk változtatni, mert a holnap bizonytalan. MOST van még időnk tanulni a hibáinkból, mert MOST ad még az Isten lehetőséget újra kezdeni.
"Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 6,2)
MOST még meghallgat, MOST még megsegít az Úr. Benne legyen reménységünk. Ámen.