„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben... Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” (Mt 6,19–21)

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."
Simone Weil gondolata sokunkat kísér és kísérhet még ezekben a napokban, hetekben. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk az életünket, és új, talán egészen más értékrendet fogalmazzunk meg, mint amihez eddig igazodtunk.
A félelem szülte változás, amelynek a kellős közepén vagyunk, egyrészt kihívást jelent számunkra, másrészt megmutatja, hogy mi az igazán fontos és értékes abból, amiért küzdünk, rohanunk, ami felé törekszünk és amire vágyunk a hétköznapjaink során. A dolgoknak az igazi értékét pedig az adja meg, hogy mennyire játszik fontos szerepet az életünkben, mennyire érezzük szükségét vagy hiányát ahhoz, hogy boldogabbak lehessünk.
A történelem során minden kor embere boldogságra vágyott: megszerezni, megvenni és megtartani bármi áron időnként számunkra már nevetséges módon. 1637-ben pl egyetlen tulipánhagyma tőzsdei értéke ugyanannyi volt, mint több hektár termőföldé. Sőt, volt olyan hagyma, melynek ára egy kastélyéval vetekedett.
Az egyszerű kis virág a legtöbbünk számára már nem különleges, értékét mi már csak akkor látjuk, ha a hidegben a tavaszt várjuk, vagy a késői hóesésben sajnálva a gyenge szirmokat, szánakozva próbáljuk védeni a fagyos hósapkától, mint hidegben a reménysugarat.
Amikor minden megszokott és rutinszerű, látszólag könnyű és egyszerű, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy időnként mérlegre helyezzük amink van és számba vegyük a valódi gazdagságunkat. Elfelejtjük, hogy mennyi minden a miénk, aminek már semmi értéket nem tulajdonítottunk. Az egészségünk, az otthonunk, kertünk, a napsütés, vagy egyszerűen az a szabadságunk, hogy félelem nélkül ölelhetünk, beszélgethetünk, maszkok nélkül tekinthetünk a másikra, szabadon közösségben lehetünk, barátot, testvért, társat szerethetünk.
Amikor egy időre elveszítjük mindezt, akkor értjük meg, mit jelent az igazi kincs számunkra, hogy nem a kézzelfogható dolgok tesznek boldoggá bennünket, hanem sokkal inkább az, ami ott van bennünk, körülöttünk, ami mindvégig a miénk volt, csak réges-rég elfeledkeztünk róla, és engedtük, hogy értéktelenné váljon számunkra.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, mondja Jézus. Ne arra törekedjünk, ami mulandó, veszendő és az enyészeté lesz, hanem tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk, amit magunkban hordozunk, ami belülről tölti meg gazdagsággal a szívünket és a lelkünket. Olyan kincset gyűjtsünk, amit senki és semmi nem vehet el tőlünk, ami nem mulandó és tünékeny, hanem az örök életre vezet bennünket.
Ne a földi dolgokba kapaszkodjunk, hanem az Úrba, aki az egyetlen reménység, a biztos pont az életünkben. Ámen