"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

"Itt a karácsony már, és húsvétig tart a karácsony…"
Április közepén, 23 fokban karácsonyi dalokat dúdolok. Időnként az embernek a leglehetetlenebb időben és helyen jutnak eszébe dallamok, sokszor bosszantó módon egész nap a fejünkben motoszkálva. Nincs bajom a karácsonnyal, sőt, kifejezetten szeretem, szabályosan rajongok érte, de leginkább akkor, ha a decemberi hidegben a meleg pléd alatt mézeskalácsillattal érkezik és nem az első tavaszi fűnyírás után incselkedik velem bódító orgonaillattal.
Ahogyan leültem a rózsalugas alá egy csésze kávéval a kezemben, rápillantottam a fonott kosárra előttem. Három kis fakereszt, egyiken egy apró töviskoszorúval, egy virágcserép földbe süllyesztve, előtte egy elhengerített kő, mellette egy madárfészek, benne néhány tojás dekorációnak. Feltámadáskert, együtt mindennel, ami Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására, vagyis húsvétra emlékeztet, meg... karácsonyra is. Az aprócska madárfészek ugyanis karácsony óta várt jobb sorsra egy virágcserép földjén a templomban. Még decemberben került oda annak a terebélyes fenyőfának az ágai közt megbújva, melyet karácsony estére díszbe öltöztettek a szülők és a gyerekek. A legszebb karácsonyi dísz volt a fészek. Gondosan megfonva, a fűszálak egymás mellé tapasztva, belül szinte tökéletesen elsimítva. A fészekkel együtt a karácsony most ott díszelgett a feltámadás ünnepében. Olyan észrevétlenül simult bele, mintha mindig is ott lett volna a helye. Miközben dúdoltam a Kaláka mézeskalács illatú énekét, sóhajtva állapítottam meg hogy nálunk tényleg húsvétig tart a karácsony.
A 23 fokban, a verőfényes napsütésben, az orgonabokrok tövében eszembe jutott az ige János evangéliumából. Hiszen az üzenete pont az számunkra, hogy nem is kell, hogy másként legyen! Krisztus születésének az öröme nem lehet teljes a feltámadás nélkül és húsvét sem lehet igazán ünnep, a hit nélkül, amely vallja, hogy az Isten szeretete testet öltött, eljött közénk azon a csillagfényes éjszakán. Húsvét a karácsonyi örömünk beteljesülése és mindannak a reménységnek, amit téli estéken érzünk, sejtünk, aztán szépen a tavaszi napsütéssel lassan elhalványul, és feledésbe merül.
Tudjuk, hogy mindennek, ami elkezdődik, egyszer vége lesz. Minden ami megszületik, az elmúlás hatalmába kerül. Elmúlnak a percek, a pillanatok, elmúlik az örömünk, de a bánatunk is. Minden jó véget ér egyszer, de ugyanígy a gondokkal, nehézségekkel teli időszakok is, ahogyan ennek a mostani bizonytalanságnak is egyszer csak vége szakad. Elfogy az időnk, mi magunk is, de az igazi örömünk, a húsvétig tartó karácsony, az a bizonyosság, hogy az Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta a betlehemi éjszakán, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem halála és feltámadása által örök élete legyen. Ámen