"Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!" (Préd 11,9)

"Oltsd el légy szíves a pilácsot!" A kérést hallva az esti csendességben, nagylányom arcán az őszinte döbbenet látszott. "Hogy mit? Mi az a pilács? Nincs is olyan szó!"
"De van, régi szavunk a gyenge fényű lámpára. Régen gyakran használtam." – kapta meg a kielégítő választ.
Néhány nap alatt aztán sikerült még néhányszor ámulatba ejtenem: "Beszlopáltam a vizemet…." "Milyen praktikus volt régen a sublót!…." "Hozd ide légy szíves a spájzból a szakajtót!" Nézett rám értetlenkedve, "köbö" úgy, mintha fényévekkel ezelőttről csöppentem volna az ő világába. Nem egészen 28 év korkülönbség és nem értjük egymás szavát. Míg én a pilács szépségén merengek, ő napok óta nem tudja megértetni velem, hogy mi az a "hashtag". Én "szakajtóba" teszem lassan keleszteni a kovászos kenyeret, ő "random" csinál mindent "pölö" simán megissza a vizet, és nem "beszlopálja" "köbö" ugyanolyan gyorsan, mint én".
Érdekes élmény egy tizenévessel beszélgetni... eszembe jut, milyen volt régen, hogy "bezzeg az én időmben" mennyire más volt minden. Néhány héttel a 43. születésnapom előtt pont úgy beszélek, mint régen az öregek. Öregek…. akik akkor, 30 évvel ezelőtt nem voltak idősebbek a mostani önmagamnál. Tizenéves kamaszként azt éreztem, hogy a régmúltból jöttek, csak valahogy itt ragadtak, begyepesedtek, megkövültek és lemaradtak valahol a messzi múltban. (Olyanok, mint én most).
Nem szerettem, hogy folyton "prédikálnak", kioktatnak, csupa okossággal akarják megmondani, hogyan éljek, mit csináljak, pedig határozottan tudtam, mi a jó nekem, talán csak azt nem, hogy mi az igazán fontos és értékes az életben.
Annak ellenére, hogy sok mindenben látjuk a változást a jelenünkben a múlthoz képest, van, ami talán sohasem fog változni: a kamasz mindig kamasz marad, mindig fiatal élettel teli, kissé öntörvényű lázadó lesz, aki vágyik az élményekre, a tapasztalatokra, vágyik arra, hogy megélje az élet minden egyes percét szembenézve a kihívásokkal. Az "öregek" pedig mindig bölcsességgel fékezni, óvni próbálják őket, tudva, hogy mindennek következménye van. Amit tesznek vagy éppen elmulasztanak, csak nehezen helyrehozható. Annyira, hogy akár egy élet is kevés lehet hozzá.
"Örvendj ifjú, míg fiatal vagy"  – mondja a prédikátor – "élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod!"
Kell ennél nagyobb biztatás egy fiatalnak és egy örökifjúnak? Mintha a több ezer évvel ezelőtti szavak a mai fiatalsághoz szólnának. Na végre megérti valaki őket is! Tudja mire vágynak, mit szeretnének és szeretnénk 20, 30, 40 vagy 50 évesen is! Mert a vágy, hogy úgy éljünk, ahogy jónak látjuk, ahogyan a szívünk irányít, sosem öregszik bennünk. Mindig tudunk ugyanolyan önfejűek, lázadók, öntörvényűek lenni, mint a kamaszok és tudjuk sokszor ugyanúgy elfelejteni, hogy mindennek következménye van az életünkben, és nemcsak a jövőnk a tét itt a földön, hanem az eljövendő is az Isten országában. Mi döntünk hogyan élünk, mit teszünk, vagy mit mulasztunk el, de tudnunk kell, hogy a számadást egyikünk sem kerülheti el. Érezzük még a súlyát? Komolyan vesszük az Isteni ítéletet? Számolunk még vele? Keressük még egyáltalán a vele való találkozást? A jel ott van számunkra, az Ő jele, hogy rátaláljunk. Nem "hashtag", kettőskereszt, hanem egy egyszerű, fából ácsolt keresztfa, hogy láthatóan, egyértelműen felhívja rá a figyelmünket: a számadásra, kegyelemre, megváltásra. Hogy egyedül Ő lehessen a válasz minden keresésünk végén számunkra is, 40-es, 50-es, 60-as és öregebb kamaszoknak is. Ámen