"Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat." (Róm 7,19)

Az elmúlt lassan másfél hónap legnagyobb kihívása, hogy hogyan tudjuk a ránk szakadt időt hasznosan eltölteni. Kertészkedünk, takarítunk, "Falatozunk", online igehirdetünk, főzünk, sütünk, varrunk, barkácsolunk, tanítunk, tanulunk, próbáljuk tenni ugyanazt, mint eddig, és mégis azt érezzük, hogy marad időnk. Akár arra is, hogy nagy levegőt vegyünk és kifessük a lányszobát. Ez most szigorúan "csajos" hadművelet lesz. A falakat fehéren kaptuk, most egy kis színt viszünk bele, hogy vidámabb, kuckósabb legyen az összhatás. A tetőtér adta ferde falakat sötétebb árnyalatúra, körben pedig világosabbra tervezzük. A függönyöket is lecseréljük, a mályvarózsaszín jobb híján volt csupán. Most legyen valami egészen más! Egy szép fehér, de igényes anyagból, esetleg kis mintával, hímzéssel, legyen modern, de ne túl egyszerű, az minden falszínhez illik majd. Apropó, falszín….a falszín már okoz némi fejtörést, de egyet biztosan tudunk, rózsaszín nem lesz! Semmiképpen, és semmilyen változatban! A krém és a barna "menő", de az öt éves hevesen tiltakozni kezd. Ne legyen kék se, az fiús, a zöld meg olyan túl zöld. Talán lila, egészen halvány, de ne pasztell árnyalatban, annál azért komolyabbak vagyunk. Néhány óra alatt a kerti padon eddig jutottunk. Azt már tudjuk, hogy mit nem akarunk. Fiús színeket biztos nem, rózsaszínt még annyira sem. A végső döntést rábízzuk a festékboltra. Majd meglátjuk mi a kínálat, aztán a színhez választunk egy egyszerű, fehér függönyt is.
Így is lett. Legalábbis majdnem.
A festékesdobozok előtt állva a döntést viszonylag gyorsan meghoztuk. Szinte kizárásos alapon egyértelmű nyertesnek kihozva az oldalsó falakra egy világos, krémes árnyalatú "Árvalányhajat", a ferde falakra pedig sötétebbnek a "Mályvarózsaszínt". A függönynek való anyagot is gyorsan kiválasztottuk a sok fehér közül: egy világos krémszín és mályvarózsaszín kombinációját, pipacsmintával, kis csillogással. Ráadásul centire annyi volt belőle az üzletben, mint amennyi a szoba két ablakára éppen szükséges. Pont úgy sikerült minden, ahogy nem akartuk. Mindent szépen elterveztünk, megbeszéltünk, eldöntöttünk és pont az ellenkezőjét csináltuk, mert akkor, ott állva a döntéssel szemtől szemben, mégis a rózsaszín volt a csábítóbb. Azt tettük, amit nem akartunk, döntést hoztunk felülírva mindent, amit addig, míg élessé nem vált a helyzet, még jónak találtunk.
Vajon az életünkben hányszor döntöttünk hasonló módon, felülírva mindent amit addig jónak és helyesnek ítéltünk? Hányszor választottuk már élesben a rosszat annak ellenére, hogy tudtuk, mi a helyes és mégis amikor ott álltunk a döntés előtt, a rossz valahogy csábítóbbnak bizonyult? Annyiszor tudjuk, mi a jó és mégis a rosszat választjuk. Tudjuk a lelkiismeretünkre, a józan eszünkre hallgatva, hogy mit kellene szólnunk vagy tennünk, aztán mégis egészen más irányt vesz az életünk.
Nem egyszerű kitartani mindig mindenben a helyes és a jó mellett. Ezekben a hetekben, ahogy fogy a türelem, úgy egyre nehezebb kivárni a végét: otthon maradni, nem találkozni, betartani kéréseket, szabályokat, mert hosszú az idő és az ember gyenge. Véges a türelme, az ereje, a tűrőképessége. Ami nem helyes sokszor csábítóbb, mint amiről tudjuk, hogy a jó felé vezetne.
Pál apostol ismeri a gyenge pontjainkat, hiszen ő is egy volt közülünk, érző, cselekvő egyszerű ember. Tudja, hányszor visznek a kívánságaink, vágyaink rossz felé bennünket. Hányszor visz minket a mohóságunk, kapzsiságunk, önzésünk, türelmetlenségünk rossz útra. Nem tudunk tökéletesek lenni, csak emberek maradni. Esendőek és gyengék, folyamatos megbánásokkal és bűnökkel. Ha csak a cselekedeteinket tenné mérlegre az Isten, lenne-e igaz, aki tisztán tudna megállni előtte? Emberként sosem tudnánk méltóan állni a színe elé, de van Krisztusunk! Mondja az apostol, van kegyelem és bűnbocsánat amely mégis megtart bennünket. Van Isteni szeretet, ami nagyobb az esendő gyengeségünknél. Amely hordoz, megtart és új esélyt, új kegyelmet ad minden nap. Ámen.