"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." (Róm 5,8)

A tavasz egyik legsokkolóbb élménye számomra a bogárinvázió. Május táján, amikor enyhébbek az esték, pánikszerűen tudok menekülni a cserebogarak elől, miközben apró kis harci helikopterként kemény páncéljukkal éppen felém vagy inkább utánam repülnek.
A nem túl termetes, röpképtelen (vagy legalábbis annak látszó) jószágokkal viszonylag békességben élek egészen addig, amíg messze elkerülnek és nem rajtam akarnak mászkálni a karcolós kis ízelt lábaikkal.
Egyik reggel egy fekete, gömbölyű hátú, lomhán mackós mozgású bogárra lettünk figyelmesek. Ganajtúrónak tűnt. Apró feje, és a hozzá kapcsolódó gömbölyded hátsórész meglehetősen jámborrá tette. Olyan békés fajtának, amitől még én sem ugrok sikítva két métert. A gyerekek rögtön befogadták, Hannaróza egyenesen örökbe, és, hogy a befogadás hivatalos legyen, a páncélos lovag a "Gyuri" nevet kapta. Vigyáztunk, hova lépünk. Ha elbújt, megkerestük, figyeltünk rá, az óvódás etette, itatta, míg aztán másnap reggel csalódottan tapasztalta, hogy "Gyuri" a hátán fekszik, egyértelműen élettelenül. Könnyei potyogtak a pici lánynak, főleg, hogy a seregély után nem voltam hajlandó egy újabb temetésre. Aztán a nagy sírásban, az elmázolt könnyektől maszatos arca hirtelen felragyogott, és mosolyogva nézte, ahogy egy másik "Gyuri" elővánszorog a lépcső alól. Azóta jött kisebb, nagyobb, gyereke, anyósa, apósa, felesége, az egész rokonság megjelent a legnagyobb örömünkre. Egy biztos, kellett is az utánpótlás, mert a túlélésben nem igazán jeleskednek. Minden reggel egyet-kettőt a hátán fekve, élettelenül találok a járdaszegélyen.
A reggeli locsolásnál aztán végre rájöttem a tömeges pusztulás okára. "Gyuri" ott feküdt a lábam előtt a hátára fordulva és lábaival kapálózva próbált visszagördülni, sikertelenül. Gondoltam segítek rajta, ha már (örök)befogadtuk. Leszakítottam egy százszorszépet, a lábai közé akasztottam és óvatosan a hasára fordítottam az ormótlan bogarat. Hálásan odébb döcögött, én pedig kilocsoltam egy kanna vizet. Gyuri kb 10 cm-rel odébb, újra a hátán kapálózott. Odaléptem, kedvesen odasúgtam, hogy "Jaj, te, de kis buta vagy!" Újra lábra állítottam, vízért siettem és mire visszaértem ismét ugyanaz a kép fogadott: 3 pár láb, ahogyan a semmibe kapaszkodik, hogy újra megtalálja a jó irányt. Ha nincs, aki megmenti, ha nincs amibe kapaszkodni tud, elpusztul. Magatehetetlen, kiszolgáltatott, és a saját ügyetlen butasága csapdájába esik. Ennyire nem lehetsz buta, gondoltam magamban, aztán kiderült, hogy mégis… a bogár latin neve ugyanis beszédes: Pentodon idiota, vagyis butabogár. Butuska, mert hagyja, hogy mindig ugyanaz megtörténjen vele, a legtöbbször akaratán kívül és közben fogalma sincs arról, hogy mindennek következménye van és minden alkalommal, amikor ugyanaz történik vele, az élete a tét, ha nem talál kapaszkodót, megmentőt a biztos halál elől.
Egészen emberi a butasága. Ha csak magamra gondolok, hányszor elkövetem ugyanazt a butaságot! Hányszor követjük el mindannyian ugyanazokat a hibákat és kerülünk kísértetiesen ugyanolyan helyzetekbe? Mintha vonzanánk a bajt és cseppet sem tanulnánk a precíz pontossággal ugyanúgy elkövetett vétkeinkből. Sokszor nem is szándékosan tesszük… sodródunk naivságból, vagy egyszerű butaságból, de a vége mindig ugyanaz: mintha kihúznák a talajt a lábunk alól, próbálunk kapaszkodót keresni, kapkodunk a levegőbe és érezzük, hogy szükségünk van segítségre, megmentőre, mert az erőnk kevés, és előbb utóbb végleg elveszünk. Aztán csöndesen és váratlanul, valaki értünk nyúl, gyengéden felemel és a helyes irányba terel bennünket. Nem egyszer, kétszer vagy százszor, hanem megteszi egész életünkben. Tökéletes és végtelen szeretettel, irgalommal figyel bennünket, és látja a butaságainkat, tehetetlenségünket. Látja a kétségbeesésünket és azt is, hogy előbb utóbb újra a bűneink csapdájába esünk és kétségbeesetten vergődünk csupán. Akkor mutatta meg irántunk a legnagyobb szeretetet, amikor a bűneinkben majdnem elvesztünk. Akkor adta értünk az életét, amikor a legkevésbé sem voltunk jók és szerethetők. Akkor lép hozzánk a legközelebb, amikor már mindent és mindenkit kerestünk, csak Őt nem.
"Isten... abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk." Új reggel, új esély, minden ajándékba kapott nap 1440 percnyi lehetőség, hogy bölcsebbek, okosabbak, szeretettel, szolgálattal és hálával gazdagabbak lehessünk. Ámen