"A szeretet soha el nem múlik." (1 Kor 13,8)

Ha van, ami minden helyzetben, korban és minden emberhez ugyanolyan szívbemarkolóan szól, az a "Szeretethimnusz." Pál apostol gyönyörűen fogalmazza meg, hogy milyen a tökéletes szeretet:
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik."
Anyák napja délelőttjén olyan érzésem van, mintha végtelenül üres lenne a ház és olyan egyedül lennék benne, mint a kisujjam. A fiúk túráznak, a nagylánynak még híre sincs, alszik amíg lehet, a kicsi pedig kihasználja, hogy üres a fiúszoba és belevetette magát a legók birodalmába. Anyák napja van, szó szerint és enyém az egész "világ". Van, amikor bármit megadnék a csendért, az egyedüllétért, egy jó könyvért és a nyugalomért. Van, amikor nem akarok több veszekedést, nyafogást hallani, nem akarok ragacsos konyhakövet, morzsákat az asztalon, hatvan mosogatnivaló tányért és poharat, csak ülni egyedül és bámulni egyszerűen, gondolkodás, agyalás nélkül magam elé meredve. Most megkaptam az "anyák napi" időt. Nem is értem, miért nem vagyok elégedett! Talán mert ez egy olyan pillanat, amikor kell, hogy szeressenek, hogy az ölelő karok a nyakam köré fonódjanak. Kell, hogy tudjam, megvannak, jól vannak és ha ők körülöttem vannak, elveszíthetek bármit és bárkit, mégis mindenem megvan. Különös érzés: a megvan mindenem, de még sincs semmim érzése. Pedig itt vannak, bármikor betoppanhatnak és több adatott nekem most, mint sokaknak az országban. Hányan vannak, akik hiába várnak, mert most nem lehet ölelni, találkozni, csak gondolatban, telefonon lehet kifejezni azt a szeretetet, amit elmondani is csak sután, nehezen lehet. Hányan vannak, akiknek már soha nem lesz rá lehetőségük... az elveszített, meggyászolt anyák és gyermekek miatt. Mégis ez a szeretet amit egymás iránt érzünk, soha nem halványul el. Megfakulhat a szerelem, elkophat a barátság, a szeretet közönnyé, haraggá változhat, de az anyai szeretet soha nem változik. Olyan különleges erő és kötelék, amit a halál sem szakíthat el. Tökéletes? Nem az… cseppet sem, sokkal inkább emberi, aggodalommal, türelmetlenséggel, időnként haraggal együtt, de ami bennünk töredékessé lesz és időnként megfogyatkozik, az Isten tökéletes szeretete újra teljessé teszi.
Dél van. Az ebéd kész, a harangszóval a nagylány is megérkezik. Kicsit szemrehányóan kérdezem: "Hát te? Egész délelőtt nem láttalak!"
"Minek jöjjek le? Úgysincs itthon senki." – zuhannak rám a szavai. Senki, csak én.... Csendben ebédelünk, aztán kimegyek. Néhány perc múlva utánam jön, egy lila szívecskével a kezében. "Boldog anyák napját! Kicsit csúnya, de neked csináltam!" Egész délelőtt ezen dolgozott. Gyönyörű! A legszebb, ahogy a néhány szál százszorszép is, amit a kicsi reggel a kezembe nyomott. A 15 éves karja a nyakamba fonódik. Megölel szorosan, nyelem a könnyeim. Szeretem őket... mind a négyet, soha el nem múló szeretettel... néha türelmetlenül, időnként felróva a rosszat. Cseppet sem tökéletesen, de nélkülük, végtelenül üres lenne minden. Ez a szeretet soha el nem múlik, ahogyan az Istené sem, aki talán sok más bűnömmel együtt megbocsátja a türelmetlen szavaimat, a bosszankodást, a figyelmetlenségem, azokat a napokat, amikor ingerültebb vagyok éppen velük, akik mindennél fontosabbak. Talán megbocsátja mindannyiunknak, ha sem tökéletes anyák, sem tökéletes gyermekek nem vagyunk. Ámen