"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsid 11,1)

Periszkóp:
"Olyan távcső, mely a fénysugarakat alakban megtörve, alkalmas a magasabban s távolabban levő tárgyaknak mélyebb helyről való megfigyelésére." (Magyar értelmező kéziszótár)
Ahogyan visszaemlékszem a régi technika órákra, meglehetősen egyszerűnek tűnt a barkácsolása. Két tükör kellett csupán megfelelő szögbe állítva, és a magasság máris közelebb, szinte karnyújtásnyira került hozzánk. Időnként annyira, hogy szinte csábított, hogy kinyújtsam a kezem, mert tényleg elérhetem, ott van közel, és semminek tűnik a távolság ami elválaszt tőle.
Ahogyan gyarapodnak az itthon töltött napok, felértékelődnek a rég félredobott játékok. A Lego mindig is favorit volt, de most egyre bonyolultabb és precízebb járművek és egyebek készülnek belőle. Befőttesgumival felszerelt katapult, radiátorral komfortosított luxusautó, és egy meglehetősen masszívan megépített, bár nem túl kézreálló periszkóp. A két tükörrel tökéletesen működik. A Tv egészen alacsonyan van... a virágcserép is. A konyhaszekrény is az én magasságomba került, bár azt a legfelső polcot (ahol a csokikat bújtatjuk) így sem érem el. A szerkezet a célnak mégis megfelel: "alkalmas a magasabban s távolabban levő tárgyaknak mélyebb helyről való megfigyelésére."
Mélyebb helyről... időnként úgy tűnik, ennél mélyebben nem is lehetnénk. Mélyebben és távolabb az Istentől. Lelkileg, fizikailag mintha egy feneketlen szakadék mélyére zuhannék. Lehet ennél lejjebb? Kérdezzük a kínban, bűnben, keserűségben vagy egyszerűen akkor, ha a csalódás, szomorúság fojtogat és nem enged levegőt vennem. Hányszor kell még megélnünk vajon a mélységet, átélnünk reménytelenséget, magányt, csalódást, gyászt, félelmet? Hányszor kell még éreznünk, hogy mindig van lejjebb, a bűn mindig lehet még nagyobb és a fájdalom mindig lehet erősebb. Hol van ilyenkor az Isten? Kérdezzük sokszor. Valahol fenn, magasan, a távolban szemléli a világot és bugyrában az embert? Mennyivel egyszerűbb volna, ha lenne egy periszkóp a kezünkben, hogy közelebb hozza Őt a mélybe, a sötétségbe, hogy tudjuk, érezzük, velünk van az Isten! Két tükör és egy darab fa, olyan egyszerűnek tűnik mindez. Egy darab fa, amely összekötné az eget a földdel. Két tükör, amely közel hozná az Isteni magasságot az emberi mélységgel. Tükrözné az istenit és az emberit, láthatóvá válna benne az örök és a mulandó. Mennyivel egyszerűbb lenne hinni, látni és tudni, hogy elérhetem, szinte semmi mást nem kell tennem, csak kinyújtanom a kezem.
A mélységben viszont nincs semmink, csak a hitünk. A sötétségben, ha cseppnyi fény sem szűrődik be, nincs más, csak a remény. Ha nem látunk kiutat, nem látunk értelmet és célt, nincs másunk, mint a hitünkből fakadó bizonyosság. Amikor végképp elveszni látszik minden, még mindig marad nekünk egy darab fa, keresztnek ácsolva, mely összeköti az eget a földdel. Rajta a szenvedő Krisztus tekintete, mint két tükör, ahogyan a szemében megmutatkozik az isteni és az emberi. Halála és feltámadása, melyben láthatóvá válik az örök és a mulandó. A távolinak tűnő Isten egészen közel jött hozzánk, emberré lett, megélte az emberlét legsötétebb bugyrát, mélységét. Pontosan ott volt, ahol mi érezzük magunkat időnként: elhagyatva Istentől és emberektől. A szenvedés magányában, a fájdalom könnyeiben, a megnemértettségben, de a legnagyobb mélységből is életre hívta Őt az Isten. Ahol látszólag minden elveszett, az Atya akkor is ott volt vele, erőt és életet adott ott, ahol az emberi gyűlölet és gonoszság halált hozott. Számára nincs elveszett ember és helyzet. Hitet ad, hogy újra bízni tudjunk benne, reménységet, amely a jövő felé tekint és azt a meggyőződést, hogy kegyelme mindenre erőt ad nekünk egész életünkben. Ámen